Nagy Kinga nyolcaddöntős a budapesti vívó-világbajnokságon

Muhari Eszter viszont kiesett a legjobb harminckettő között.


Második mérkőzését is megnyerte a párbajtőröző Nagy Kinga, ezzel a legjobb 16 közé jutott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon. Ugyanebben a körben Muhari Eszter kikapott.
Nagynak nagyon erős ellenfél jutott másodjára, a világranglistán negyedik Csoj In Dzsong személyében. A csapatban olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, egyéniben Ázsia-bajnok dél-koreai vívó számított egyértelmű esélyesnek, a magyar párbajtőröző azonban koncentráltan és bátran vívott. Az asszó jelentős részében az ázsiainál volt az előny, de mindig csak egy tussal, és Nagy rendre képes volt egyenlíteni.
A harmadik szakasz utolsó percében, amikor már egyre nőtt a feszültség, a magyar vívó keze nem remegett meg, határozottan szúrt, 10-10 után átvette a vezetést, és végül három tus különbséggel győzött.
 
Fotó: Facebook/Hungarian Fencing Federation - Magyar Vívó Szövetség
 
A 16 éves Muhari a tavalyi Európa-bajnokkal, Katrina Lehisszel találkozott a legjobb 32 között. Az asszót végig az észt vívó irányította, 0-2 és 1-3 után a magyar párbajtőröző még fel tudott zárkózni egy tusra, de utána folyamatosan nőtt a különbség. Lehis türelmesen kivárta a lehetőségeket és határozottan indította akcióit, sorozatban érte el az egylámpás találatokat, és végül kilenc tus különbséggel nyert.
"Tavaly még úgy vágtam neki a szezonnak, hogy önkéntesként szeretnék itt lenni ezen a vb-n, de úgy alakult, hogy más szerepben lehettem részese az eseménynek - nyilatkozott Muhari a versenye után.
- A legjobb 32 közé jutásnak örülök, 16 évesen nagy teljesítmény ezt elérni. Második ellenfelem sokkal tapasztaltabb nálam és technikásabb is, nehéz volt ellene vívni, de összességében nagyon jó tapasztalatokkal szolgált ez a verseny" - tette hozzá.
 
Fotó: Facebook/Hungarian Fencing Federation - Magyar Vívó Szövetség
 
Eredmények: A 64 között:
Muhari Eszter-Pauline Brunner (svájci) 15-6
Nagy Kinga-Uljana Balaganszkaja (kazah) 15-12
A 32 között:
Nagy-Csoj In Dzsong (dél-koreai) 15-12
Katrina Lehis (észt)-Muhari 15-6
 

Videók