Mentálisan viselte meg Siklósi Gergelyt a karantén

A világbajnok párbajtőröző elmesélte, min ment keresztül a koronavírus-fertőzés miatt.


Októberben kezdheti meg ismét az edzéseket Siklósi Gergely világbajnok párbajtőröző, aki koronavírus-fertőzés miatt kényszerül pihenőre.

A tavalyi, budapesti vb aranyérmese az M4 Sport Sporthíradó című műsorában szerdán skype-on nyilatkozva elmondta, hogy az elmúlt időszak inkább mentálisan volt nehéz a számára.

"Tizenhét napot voltam elkülönítve, mentálisan nagyon nehéz volt. Az első hét végén, a hetedik-nyolcadik napon éreztem, hogy kezd nehezedni, és az utolsó három napon szinte nem is tudtam aludni, igazából azt vártam, hogy mikor mehetek ki újra - mesélte. - Nagyon régóta jól vagyok, jelenleg várom, hogy megkapjam a negatív eredményt" - tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy attól, aki koronavírus-fertőzésen esik át, a Sportkórház bevonja a sportorvosi engedélyét és hat hétig gyakorlatilag el is tiltja a sporttól.

"Mielőtt visszamehetek a pástra, vagy akárcsak a konditerembe, előtte egy ellenőrzésen kell majd átesnem. Ebben benne van terheléses EKG, szívultrahang, tehát elég komolyan átvizsgálnak. Október 1-je után fognak aztán felmérni, és ha azt mondják, hogy minden rendben, akkor kezdhetek újra edzeni" - mondta.

A hazai sportági szövetség szeptember elején közölte, hogy a férfi párbajtőr-válogatott négy tagja megfertőződött a koronavírussal. Közülük az egyik volt Siklósi, aki a terveket illetően elárulta: először a magyar versenyekre készülnek - október végén lesz az első -, remélik azok nem maradnak el, de azért leginkább a nemzetközi viadalokra koncentrálnak.

Az elmúlt év világbajnoka januárban megnyerte a heidenheimi világkupát, többek között emiatt is kedvező helyzetben áll az olimpiai kvalifikációt illetően, a párbajtőrcsapatnak azonban mindenképpen eredményesen kellett volna szerepelnie az utolsó, Buenos Aires-i kvalifikációs viadalon, amely azonban márciusban elmaradt. A válogatottnál úgy vélik, jó lenne, ha ezt a jövő év februárjában, márciusában lehetne pótolni.

Siklósi a nyáron öthetes alapkiképzésben vett részt őrmesterként a Magyar Honvédség sportszázadánál. Mint mondta, az ott tapasztalt szigor a javára válhat.

"Úgy gondolom, hogy ez sokat adott ahhoz, hogy a vívásban fegyelmezettebb és magabiztosabb legyek a jövőben" - vélekedett.

Szeptember 4-én, a 23. születésnapján vehette volna át az ELTE Sport arca díjat, de a fertőzés közbeszólt.

"Ha minden jól megy, akkor ezt a jövő héten át tudom venni. Nagyon örülök annak, hogy én lehetek ebben a tanévben az ELTE Sport arca, remélem, hogy fel tudok nőni a feladathoz" - mondta. 

Borítókép: Facebook/Siklósi Gergely

Videók