Már a nyolcadik olimpiáját tervezi Mohamed Aida

A vívó továbbra is szeretne versenyezni.


Amennyiben reális esély mutatkozik rá, nem zárkózik el a 2024-es párizsi szerepléstől a hét olimpiai részvételével magyar csúcstartó Mohamed Aida.

A 45 éves tőröző, aki az 1996-os atlantai játékokon mutatkozott be és a tokiói olimpián a csapatverseny utolsó mérkőzésén csereként lépett pástra, az M4 Sport Sporthíradóban csütörtökön elmondta, a közeljövőben egyeztet a klubjával, edzőjével és a magyar szövetséggel a lehetőségeiről.

"Azt az olimpia előtt sem gondoltam, hogy lejövök a pástról és azonnal abbahagyom. Kicsit másképp gondolkodtam, mint Cseh Laci, aki azt mondta, hogy messziről elkerüli az úszómedencét" - utalt a pályafutását befejező négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszóra, akivel együtt vitték a magyar zászlót a tokiói ötkarikás játékok nyitóünnepségén.

"Mindig is úgy gondoltam, hogy még pár versenyen pástra lépek, különösen, hogy a Covid-időszak miatt majdnem két évig nem is versenyeztünk. Így van bennem egy hiányérzet, egy űr, hogy szeretnék még egy igazi versenyen elindulni. Azért most elég kis szerep jutott rám a csapatversenyek során"
- felelt a pályafutása befejezésével kapcsolatos kérdésre Mohamed.

Hozzáfűzte: az, hogy ez mikor fog bekövetkezni, a következő versenyeken mutatott szereplése alapján fogja eldönteni.

"Semmi nyomás nincs rajtam, senkinek nem szeretnék bizonyítani, csak élvezni a versenyeket és az edzéseket. Szeretném megnézni, hogy a következő év hogy megy, és ha van reális esély rá, akkor miért ne?" - válaszolt arra a felvetésre, hogy már csak három év van hátra a párizsi olimpiáig. Rámutatott: ezúttal is bizonyította, hogy nem igazán a kor függvénye, hogy pástra tud-e állni. Bevallása szerint a vívás "nagyon mentális" sportág, amelyben sok minden azon múlik, hogy ezt az akadályt hogyan tudja megoldani.

Elárulta: az edzések abbahagyása kihatott a közérzetére is, mivel mindene elkezdett fájni, így csak rövid időre tudott "mindent eldobni".

Borítókép: Facebook.com/ Mohamed Aida tőrvívó 

Videók