Így élték meg háromszoros olimpiai bajnokaink Szilágyi Áron történelmi sikerét

Megható sorokkal gratuláltak a kardvívónak.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tokiói olimpia első napján a kardvívó Szilágyi Áron történelmet írt. Ő lett az első sportoló, aki három egymást követő ötkarikás játékokon is győzni tudott egyéniben ebben a fegyvernemben. A szenzációs siker után a közösségi oldalakat többezer gratuláció és kedves gondolat árasztotta el. Nemcsak szurkolók üzenetek Áronnak, hanem sorstársai is. Közösségi oldalán megosztott néhány bejegyzést, melyben magyar olimpikonok értékelték a teljesítményét, méghozzá oylanok, akik hozzá hasonlóan három arannyal büszkélkedhetnek. Nézzük ők miként vélekedtek a nem mindennapi teljesítményről!

Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakos:

„Hogy is mondta a riporter? Tíz méterről lehet érezni azt az erőt, ami Áronból sugárzik? Hát a televízió képernyőjén keresztül, majd tízezer kilométernyire is éreztük ezt a fantasztikus kisugárzást. Tekintélyt parancsoló volt, higgadt, magabiztos, csoda volt megélni a versenyét, és azt, ahogy a magyar sport újabb háromszoros olimpiai bajnoka ünnepelt a dobogó tetején.”

Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakos:

„Áron fegyelmezettsége példa nélküli, mindhárom olimpiáját így nyerte meg, nekem is mindig ez volt a „taktikám”, hogy minden körülmények között maradjak higgadt. Hihetetlen, hogy öt ilyen nehéz év után ennyire magabiztosan csinálta végig ezt a csodát.”

Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó:

„,Gratulálok Áronnak, isteni volt! Remélem, a mi meccseink is akkora élményt nyújtottak másoknak, mint az ő asszói nekünk. A családot „újraélesztették” az elődöntő után, úgyhogy külön köszönöm neki a gyengébb idegrendszerűeknek is élvezhető döntőt…Áronnak ráadásul egy évvel tovább tartott megnyerni a három aranyat, hiszen ami nekünk nyolc év volt, az neki kilenc, de ő olyan, mint a jó bor, csak érik a korral. Magam teljesen máshogy éltem meg a három olimpiai aranyat, hiszen mindegyik más életszakaszában érte az embert, nem is lehet őket összehasonlítani, de az közös bennünk, hogy mindegyik szépen csillog!”

Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó:

„Érdekes módon az elődöntő volt a nagyobb meccs, a döntő simának tűnt, de minden elismerésem Áronnak a harmadik győzelméhez. Minden versenyző, aki ikonná tud válni, erősíti a saját sportágát és a magyar sportot magát is, márpedig férfi kard egyéniben az egészen világon Szilágyi Áron az etalon. Nehéz összehasonlítani a csapat- és az egyéni sikereket, csapatban ugyebár nem csak rajtad múlik az eredmény, viszont mások tudnak segíteni is. Csapatban kicserélődnek a játékosok, olykor generációváltás történik, mi ezért is örülünk nagyon a három aranyunknak, mert a sok változás mellett hatan tudtunk mindháromszor ott lenni a csapatban."

"Az egyéni sportágakban sokkal nagyobb felelősségvállalás kell, viszont ha jó az ember, akkor magára számíthat, és senki sem befolyásolhatja. Nagyon örülök Áron sikerének, a magyar küldöttség minden olimpián nyert aranyat, és ez most a megnyitó másnapján rögtön sikerült. Biztos vagyok benne, hogy a magyar csapat eléri a jósolt hat-nyolc aranyat Tokióban.”

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

 

Videók