"Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen közel leszek az olimpia induláshoz"

Kun Anna: fejben változtam sokat.


Hozzáállásban változott sokat - ennek tulajdonítja az utóbbi időszakban elért jó eredményeket a párbajtőröző Kun Anna, illetve azt, hogy ő indulhat a vívók európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén.

"Fejben változtam sokat, az elvégzett munkával sosem volt gond, inkább fejben nem álltam még készen erre" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának azután, hogy a szövetség csütörtökön meghozta a döntését.

Elmondta, hogy a vírushelyzet miatt tavaly márciustól öt hónapig nem foglalkozott vívással, volt ideje pihenni és átgondolni, hogy mit is szeretne.

"Úgy vágtam neki ennek a szezonnak, tökmindegy mi lesz, az a lényeg, hogy visszataláljak ahhoz, hogy újra élvezzem a vívást, vagy szeressem, amit csinálok. Ez vezérelt végig, nem is foglalkoztam a kvalifikációs versennyel, belül persze reméltem, hogy én mehetek majd, de nem ezért vívtam, hanem azért, hogy magamnak bizonyítsak" - folytatta a tatai vívó, aki az őszi újraindulás után a hazai versenyeken nagyon meggyőzően teljesített, a bajnokságot is ő nyerte, és a márciusi, kazanyi világkupán is, melyen negyeddöntőig jutott, ő szerepelt a legjobban a magyarok közül. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy rá esett a választás.

"Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen közel leszek ahhoz, hogy egy olimpián indulhassak, hogy egyáltalán ezen a zónaversenyen elindulhassak. Mindent megteszek annak érdekénben, hogy legyen magyar női párbajtőröző Tokióban" - ígérte, majd hozzátette: szeretné bebizonyítani, hogy jó döntés született.

Rajta kívül a Rióban olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese, valamint Muhari Eszter versengett az indulás lehetőségéért.

"Remélem, hogy ebből a döntésből jól fogok tudni kijönni és be tudom bizonyítani, hogy ennek így kellett lennie, vagy jó, hogy így történt" - mondta.

Az európai pótkvalifikációs viadalt április 24-én és 25-én rendezik Madridban. Ezen már csak olyan országok egy-egy vívója indulhat szakáganként, melyek abban a fegyvernemben még egyetlen kvótát sem szereztek, a győztesek utazhatnak Tokióba. A verseny mindkét magyar résztvevője, Kun és a tőröző Dósa Dániel egyaránt az első napon lép majd pástra. Női tőrben, valamint férfi és női kardban kijutott a magyar válogatott, férfi párbajtőrben ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat Tokióban, férfi tőrben és női pátbajtőrben pedig a pótkvalifikáció kínál még esélyt.

Borítókép: Devin Manky/Getty Images

Videók