Budapesten lesz a kard olimpiai kvalifikációs világkupa

A viadalra március 10. és 14. között kerül sor.


A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) döntése értelmében Budapesten rendezik meg a kardozók olimpiai kvalifikációs világkupaversenyét.

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján a viadalra március 10. és 14. között kerül sor. A magyar férfi kardozók már biztosították a részvételüket az idénre halasztott olimpián, a nőknél azonban a budapesti versenyen dől majd el véglegesen a magyarok sorsa. A hunfencing.hu-n hozzátették: a másik, magyar szempontból rendkívül fontos fegyvernem a további olimpiai kvalifikáció szempontjából a férfi párbajtőr, amelyben március második felében, az oroszországi Kazanyban rendezik majd a mindent eldöntő vk-csapatversenyt.


Fotó: fia.org

A FIE bejelentette, hogy márciusig nem lesznek hivatalos nemzetközi viadalok, míg a szervezet arról is döntött, hogy a kontinensenkénti eltérő körülmények, a továbbra sem megnyugtató járványhelyzet okán ebben a szezonban nem rendezik meg a korosztályos zónaversenyeket, így nem lesz a szezonban kadet és junior Európa-bajnokság. Tamás Henriette megjegyezte, a csapatok közül talán a párbajtőrözőknek van a legnehezebb dolguk, ugyanakkor bízik benne - akárcsak a női kardozók esetében -, hogy megszerzik a kvótát. A beszélgetés során szó esett a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők egyéni pótkvalifikációs versenyeiről - utóbbin az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese próbálná kiharcolni az indulást -, a főtitkár azonban elmondta, ezekről egyelőre semmilyen konkrét információ nincs.

Borítókép: fie.org

Videók