Vitorlázás: súlyos büntetést kapott az Amerika Kupa címvédője

Kétpontos hátrányból kezdi a címvédő Team Oracle USA a vitorlázó Amerika Kupa szombaton rajtoló döntőjét, mivel a zsűri súlyos büntetést szabott ki az amerikai csapatra.


Az Oracle az Amerika Kupa felvezető versenysorozata során meg nem engedett nehezékeket használt az AC45-ös katamaránoknál.

A tiltott manipuláció miatt a kétpontos büntetés mellett 250 ezer dollárt is kell fizetnie, illetve a csapat három tagját eltiltották.

A világ legrégebbi versenysorozatának fináléjában a Team New Zealand lesz az Oracle ellenfele.

Az új-zélandiak magabiztosan nyerték meg a selejtezőnek számító Louis Vuitton Kupát, amelyen mindössze három csapat mérte össze tudását, rajtuk kívül az olasz Luna Rossa és a svéd Artemis. Utóbbi májusban edzésbalesetet szenvedett a 72 lábas katamaránnal, s életét vesztette az olimpiai bajnok brit Andrew Simpson.

A haláleset mellett több botrány is érintette a 34. Amerika Kupát, amely eddig messze nem váltotta be a rendezők és a szurkolók reményeit.

A San Franciscó-i öbölben szombaton kezdődő döntőben kilenc győzelem szükséges a végső sikerhez, az Oracle-nek viszont a büntetés miatt tizenegy párharcot kell megnyernie.

Videók