"Templom az óceán közepén", a földkerülő vitorlázó más emberként tért vissza - exkluzív interjú Kopár Istvánnal

A vitorlázó szerint a mostani helyzet csak egy ízelítőt ad az embereknek abból, milyen az amikor el vannak zárva a külvilágtól. Egy földkerülő hajóút során szembesül igazán azzal az ember, milyen amikor csak magára számíthat.


Kopár István 2018-ban olyan kihívásra vállalkozott, aminek eddig csak nagyon kevesen mertek nekivágni. A Golden Globe szóló földkerülő versenyen az indulók csak 1988 előtt készült hajókkal vehettek részt, ráadásul a tájékozódáshoz is kizárólag korabeli navigációs eszközöket és papíralapú térképet használhattak.

Azok közül, akik kiszállás nélkül vállalták a versenyt, mindössze öten értek célba. A magyar hajós a 4. helyen végzett, de azt meg kell jegyeznünk, hogy az előzetes adatok alapján az a hajótípus volt a leglassab, amivel ő vett részt. Ennek tükrében még kiemelkedőbb, hogy a 18 fős mezőnyből ezt az eredményt érte el. A nem mindennapi kalandról Fehér Sándor segítségével egy dokumentumfilm is készült, amit a nézők most hétvégén láthatnak majd először. A forgatás kihívásairól és az életre szóló kalandról a film megalkotójával, Fehér Sándorral és a hajóskapitánnyal, Kopár Istvánnal beszélgettünk.


Megállás nélkül eddig mindössze hatan tudták korabeli hajóval teljesíteni a földkerülést.

Fotó: Facebook.com/GoldenGlobeRace


A magyar földkerülőnek a szabályok miatt nem volt lehetősége arra, hogy egy saját maga által épített hajóval induljon, de a verseny előtt vásárolt Puffin hamar a szívéhez nőtt.


A hajó fara, rajta a cuki madárral.

Fotó: Facebook.com/KopárIstvánaGoldenGlobeon
 

A jármű a nevét még az eredeti tulajdonostól kapta, és Kopár úgy döntött nem kereszteli át. Az út során rájött, mennyire illik hajójára ez a név, hiszen szinte minden tulajdonsága megegyezik a madáréval. 

"Szerencsére süllyedni nem süllyedt olyan jól"
-teszi hozzá nevetve.



A magyar vitorlázó a verseny előtt már többször is megkerülte a Földet, de a természet neki is tudott újat mutatni: olyan viharba került, ami még neki is fejtörést okozott. Saját bevallása szerinte a Jóistennek köszönheti, hogy túlélte a kalandot. Bár a verseny legrázósabb részének ezt nevezte, a lelki mélypont máskor jött el számára.

 

Kopár a verseny közepén úgy gondolta, soha többet nem vág neki hasonló kalandnak. Nem csak a vihar és a megrongálódott szélkormánya nehezítette meg a dolgát:  kabinja beázása miatt közel 1 év kellett neki mire rendbe jött, mivel a falakra kiülő gomba a szervezetét is megtámadta. Bár számos megpróbáltatáson ment keresztül, most már úgy gondolja, nem ez volt az utolsó utazása. 


A résztvevőknek számos viharral is meg kell küzdeniük.

Fotó: Facebook.com/GoldenGlobe/ChristopheFavreu

"Az egyik következménye ezeknek a vállalkozásoknak, hogy utána nem tud az ember visszaállni egy normális életre" - mondja.

A 67 éves kalandor legnagyobb vágya, hogy véghez vigye az édesapja által megálmodott projektet, majd a Balatonról indulva kerülje meg a Földet.


 

A lélegzetelállító felvételekből készült dokumentumfilmet, Templom az óceán közepén címmel május 17-én, 14:40-kor  tekinthetik meg az érdeklődők a Duna Worldön.

 

Borítókép: Facebook.com/KopárIstvánaGoldenGlobe-on



 

Videók