Jó előjel Tokióra: Érdi Mária is érmes az előolimpián -FRISSÍTVE!

A 21 éves versenyző harmadik helyen végzett az Enosimában rendezett vitorlás előolimpián.


Érdi Mária Laser Radialban lett bronzérmes a vitorlás előolimpián, így Berecz Zsombor Finndingiben elért győzelme után ismét ünnepelhetett a magyar küldöttség.

A junior világ- és Európa-bajnok Érdi két futam után vezetett, akkor erős szelesek voltak a futamok. A szélcsendes folytatásban is ott tudott maradni a legjobb háromban, a csütörtöki éremfutamot is harmadikként várta, s megőrizte dobogós helyezését - csapatának tájékoztatása szerint. Parti halasztás után kivitték ugyan a mezőnyt a pályára, mentek is egy kört - amit Érdi Mária vezetett -, de aztán a kapu vétele után félbeszakították az éremfutamot.


"Nehéz felfogni még, hogy az olimpia helyszínén ebben a mezőnyben sikerült érmet nyerni. Különösen annak fényében, hogy ez az év azért nagyon nehéz volt" - mondta Érdi Mári a hunsail.hu-nak.
 


Érdi Mária bíztatóan versenyzett az előolimpián.

Fotó: Clive Mason/Getty Images

A tokiói kvótás Érdi Mária ezt követően még indul egy világkupa-versenyen Japánban. Berecz Zsombor szerdán, már az éremfutam előtt megnyerte az előolimpiát Finndingiben, a szintén tokiói kvótás Vadnai Benjamin Laser Standardban a 17. helyen zárt.

 

Borítókép: Facebook.com/ÉrdiMári

Videók