Erős szelet kaptak a Lám Dezső emlékverseny vitorlázói

A szél ereje mind a három futamra kitartott.


Már-már ősziesre forduló időjárás fogadta a Subaru Egis Kupa – Lám Dezső emlékverseny résztvevőit, ugyanis az egész éjjel zuhogó eső kitartása még a reggeli órákra is áthúzódott, ráadásul a hőmérséklet is alaposan visszaesett.

Mindezek mellett a viharos, sokszor a húsz csomót is meghaladó széllökések is próbára tették a vitorlázókat. Hatvanöt hajó nevezett a versenyre, de az első futam rajtjainál biztos, hogy hiányzott legalább 15 olyan hajó, amely nem akart kockáztatni a jövő csütörtöki 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj előtt.

A szél ereje mind a három futamra kitartott, de szerencsére az eső elállt, így komoly, erős szeles futamokon küzdhettek meg a versenyzők egymással.

A nagy csaták és a nagy mentések napja lett a szombat Csopakon, ugyanis például a Nautic 370 RUN osztályban óriási küzdelem zajlott, és bár arra is volt példa, hogy két hajó „súrolta” egymást, a sportszerűség határát nem lépték át, de még csak nem is súrolták a versenyzők.

Tíz hajóosztály jelölte ranglistaversenynek a Subaru Egis Kupa-Lám Dezső Emlékversenyt, és valamennyi hajóosztály résztvevői előtt kalapot lehet emelni, hiszen a viharos körülmények igencsak megnehezítették a vitorlázók dolgát és izgalmassá tették a futamokat az első versenynapon.

Sajnos a vitorlaszakadásokon kívül egy árboctörés és egy borulás utáni süllyedés is borzolta a kedélyeket, de a törött árbocú hajó „saját lábon” hagyta el a versenyterületet, míg az elsüllyedt hajó mentésért sokan tettek nagyon sokat.

Még a VMSZ szakemberei is bekapcsolódtak a mentésbe, de így is csak rész sikereket értek el, maradt még feladat bőven a bajba került hajóval. Ami viszont a legfontosabb, a legénység épségben megúszta a borulást.

A verseny nevezési csomagjai még vasárnap is átvehetők, 15:00-17:00 óra között.

Borítókép: hunsail.hu
Forrás: hunsail.hu

Videók