Berecz Zsombor a nemrég elhunyt Pomucz Tamásnak ajánlotta Eb-címét

Az olimpiai kvótás az örömmámorban sem feledkezett meg egykori társáról.


Fantasztikus teljesítményt nyújtva, nagyon kiegyensúlyozottan vitorlázva nyerte meg Berecz Zsombor a Finn dingi Európa-bajnokságot, így a világbajnoki címe mellett immáron Európa legjobbjának is mondhatja magát. Az olimpiai kvótás vitorlázó közvetlenül az utolsó futam után nyilatkozott a Magyar Vitorlás Szövetség oldalának, a hunsail.hu-nak.

„Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban. Annak köszönhetem a sikert, hogy a legkiegyensúlyozottabban tudtam a jó eredményeket szállítani. Izgalmas verseny volt, ráadásul a körülmények is nagyon nehezek voltak."

"Kicsit olyan volt, mint amikor Agárdon versenyzünk. Hatalmas hullámok és forgolódó szél. Körülbelül hatvan évesnek érzem magam, annyira elfáradtam. Fizikailag is rendkívül megterhelő versenyen vagyok túl. Mindegy, a lényeg, hogy Európa-bajnok vagyok, így a világbajnoki cím után ezt a célkitűzésemet is elértem.”

„Az utolsó futam már tét nélküli volt. Edzésnek fogtam fel és úgy mentem körbe a pályán, hogy senkit se zavarjak. Tudtam volna jobban menni, de nem kellett" - mondta nagyon boldogan Berecz Zsombor.

A magyar vitorlázó ezt követően közösségi oldalán is közzétett pár sort.

Bejegyzésében azt írta büszke rá, hogy Pomucz Tamás és Argay Béla után ő is európa bajnoki címet tudott szerezni olimpiai hajóosztályban. Hozzátette győzelmét a nemrég elhunyt Pomutz Tamásnak ajánlja.

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Forrás: hunsail.hu

Sport365.hu - Berecz Zsombor megnyerte a Finn hajóosztályban rendezett Európa-bajnokságot

Berecz Zsombor nyerte a lengyelországi Gdyniában megrendezett Finn dingi Európa-bajnokságot, így a világbajnoki címe után, immáron a kontinens legjobbjának is mondhatja magát. Miután a nemzetközi osztályszövetség törölte az októberre tervezett világbajnokságot, a Finn Gold Cupot, így az EB maradt a finnesek egyetlen nagy nemzetközi versenye a 2020-as évben.

Videók