50 évesen újra hajóba szállt, ott akar lenni Tokióban is

Kitalálta, formába hozta magát és most a fiatalokat szorongatja az élversenyzésbe visszaszállt Litkey Botond. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit vár az idei Kékszalaggal kapcsolatban. A szakértő pedig válaszolt. Exkluzív interjú Litkey Botond vitorlásversenyzővel


A Litkey név az egyik legjobban hangzó "márka" a magyar és a nemzetközi vitorlássportban.

Talán a nagyközönség kevésbé ismeri, de szakmai berkekben komoly tiszteletnek örvend Litkey Botond is, aki túl az ötvenen ismét hajóba ült, hogy a magyar és a nemzetközi élmezőnnyel vegye fel a versenyt. Ráadásul nem valami kényelmes, tőkesúlyos osztályt választott, hanem olyat, ahol kőkeményen meg kell dolgozni minden méter előnyért.

A 470-es hajóosztályban teljes testtel, szinte minden mikroizommal ott kell lenni, együtt kell élni a hajó mozgásával, hogyha valaki le akarja győzni a sikerre szomjazó huszonéveseket.


Rácz Levente és Litkey Botond


A vitorlázás szinte minden idejét kitölti a versenyzőnek, még a munkája is ide köti.
Szó szerint, ugyanis vitorláskarkötőket gyárt a manufaktúrája.

Litkey Botond tapasztalata és bölcsessége, - na meg, a rengeteg formába hozó edzésmunka- meghozta a várt eredményeket. Mancsaftjával rendre a legjobb magyar páros, a Gyapjas-fivérek mögött végez a futamokon. A szoros állás, pedig akár még azt is elhozhatja Litkeynek, hogy az olimpiára is kvalifikálja egységüket.

A kamaszkorától versenyző vitorlázóval a Balaton partján beszélgettünk és természetesen szóba került a tó, a vitorlázás szépsége és a 2020-as Kékszalag esélyeinek latolgatása is.


"Pöttöm" Botond egy Optimist hajóban. A vitorlázás szeretete már óvodáskorban kialakult a későbbi versenyzőnél. 
 

Exkluzív interjú Litkey Botonddal, aki, a Kékszalagot saját fürge hajójáról fogja nézni és természetesen nagyon fog szurkolni testvérének, Litkey Farkasnak, a Kékszalag 13-szoros győztesének.

Borítókép és fotók: Facebook/Litkey Botond
 

Videók