Öldöklően szoros a verseny, de Berecz stabilan dobogós helyen tartja magát.

A vitorlázó Berecz Zsombor hat futam után harmadik, vagyis továbbra is dobogós helyen áll.


Nem volt könnyű napja Berecz Zsombornak, aki a Finn hajóosztály 5. futamában a hatodik helyen végzett, a hatodik futam végén pedig a 7. helyen érkezett a célba. Küzdeni tudását bizonyítja, hogy a nap első futamában a tizedik helyen ért az első kreuz végén a bójához és a hátszélben sajnos még egy pozíciót veszített, de a második kreuz után már hetedikként fordult és végül hatodik lett ebben a futamban. Remek formáját bizonyítva a brit Scott Giles nyerte ezt a futamot, aki harmadik futamgyőzelmét aratta.

A nap második, a verseny 6. futama is hasonlóan alakult az előzőhöz képest, ráadásul több szempontból is. Berecz Zsombor ugyanis ismét sokat tudott előre lépni, mert a 13. helyen ért az első bójához, majd folyamatosan nyerve a pozíciókat végül hetedikként ért célba. A fájóbb hasonlóság az ötödik futamhoz képest, hogy a hatodikat is a brit vetélytárs (Scott Giles) nyerte, aki négy futamgyőzelmével összetettben is az élre ugrott.


 

A mai futam bójaeredményei. Az oszlopokban (MARK1, 2, stb. ) az látható hogy az adott versenyző hanyadikként fordult. Érdemes csak az első fordulót és a végeredmény oszlopát összevetni. Berecz Zsombor 13-ként fordult az első bójánál és 6 helyet javítva 7-ként ért be a célba. Ha megnézzük az előtte lévő versenyzőket, látható, hogy van aki stagnált, van aki rontott, van aki minimálisat javított, de ekkorát senki nem javult a verseny alatt, mint Berecz. Mindebből az is következik, hogy szükség van a későbbiekben egy-egy jól elcsípett rajtra. 

 
 

6 futam után Berecz Zsombor stabilan a harmadik helyen. 
A táblázatban az egyes futamok helyezései (Race), az összes kapott pont (Total) és a korrigált (Net) pontok láthatóak az oszlopokban. A NET oszlop a legfontosabb, ez mutatja a pillanatnyii állást. Abban különbözik a TOTAL oszloptól, hogy ebből már kivonták a legrosszabb, vagyis a kiejtő futam pontszámát. Amint látható, Berecz minden futamában a top 10-ben volt, még a legrosszabb/kiejtő futamában is 9. volt. A lényeg, hogy Berecz Zsombor nagyon stabilan hozza az eredményeket, de hátradőlnie nem lehet, ugyanis a mögötte lévő versenyzők csak néhány pontra vannak. Most az lenne a legjobb, ha hozna egy-két top eredményt, hogy az üldözők távolabb kerüljenek. 



 

Hat futam alapján, Berecz Zsombor a harmadik helyen áll, de továbbra is szoros az élmezőny. A brit Scott 13 pontos, a spanyol Cardona Mendez Joannak 14 pontja van, Berecz Zsombor neve mellett pedig 21 pont van. A Finn mezőny számára most egy pihenőnap következik, szombaton pedig jön a 8. futam.

Pénteken pedig a 9. és 10. futamot rendezik majd Érdi Máriának és Vadnai Benjaminnak.

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, hajóversenyző emberek, vitorláshajó és óceán



Forrás: hunsail.hu
Fotó: Cserta Gábor, Robert Deaves/Finn Class

Videók