A Vendée Globe élmezőnye másfél napra van a céltól

Pár órás különbséggel fognak beérkezni a versenyzők. Ilyen befutóra még sosem volt példa.


Szentandrási-Szabó Attila írását változtatások nélkül közöljük.

Az élmezőny eleje 600 mérföldön belül, azaz olyan másfél napra van a céltól, míg a vége 1300 mérföldre, azaz 3 napra, az Azori-szigetek São Miguel-szigete (Szent Mihály-szigete) környékén jár.

Már nagyon készülhet mindenki a befutóra, ami sajnos a járványhelyzet miatt a nyilvánosság teljes kizárásával fog megtörténni. Ez elég szomorú, mert azt gondolom megérdemelnék a befutók a gratulációt.

Másfél nap múlva, másfél napon keresztül, pár óránként fognak beérkezni az élmezőny versenyzői. Egészen biztosan állíthatom, hogy ilyen még sosem fordult elő a Vendée Globe versenyek történetében.


Szóval az nem kifejezés, hogy izgalmas és egyúttal különleges lesz a vége. A végleges befutási sorrendet ráadásul még jelentősen befolyásolhatja majd Kevin Escoffier a PRB kapitányának mentésében résztvevő három versenyző időkompenzációja, ami azt jelenti, hogy az utolsó jóváírással rendelkező versenyzőt, Jean Le Cam célba érkezését is nagy eséllyel meg kell majd várni, hogy véglegesen eldőljön a sorrend, pláne a dobogón, hiszem a kompenzációk miatt pozíciókat is előreugorhatnak.

Nem is tudom mi volna az igazságos! Egyfelől a mentésben résztvevők megérdemlik a jóváírást, másfelől pedig akik a “pályán” értek el eredményt és szereztek pozíciót, azok is megérdemlik megszerzett helyüket. Egyiküktől sem volna igazságos elvenni ezt.

Mindig probléma egy sportban, ha nem a “pályán” dől el a verseny. Talán a megosztott helyezettek kiosztása volna megfelelő, és igazságos megoldás. Magyarul a “pályán“ szerzett eredmények alapján kiosztásra kerülnének a helyek, míg a kompenzációval előrelépők, megosztva megkapnák a jóváírással megszerzett helyezettet. Elnézve a várható időjárást, Portugália és Spanyolország északnyugati partjainál találkozik két ciklon pereme, ami úgy látszik jelentősen gyengíti egymást.

Az élmezőny első három versenyzője (Charlie Dalin, Louis Burton, és Boris Herrmann) nem ússza meg, hogy átmenjen rajta a holnapi napon. Szerencséjükre nem nagy terület és nincs teljes szélcsend, de át kell menniük rajta, amivel biztosan lassulni fognak és veszítenek az előnyükből, ami nincs 250 mérföld.

Az élmezőny többi része időben “kapcsolva” egyrészt észak felől eleve kicsit kerülheti, másrészt pedig hátulról délnyugat felől érkező ciklon megsegítheti őket. Kiváltképp közülük a legelőrébb álló, leginkább északra haladó két vetélytársat (Thomas Ruyant, és Yannick Bestaven).

Közülük is leginkább majd Yannick Bestaven lesz a legveszélyesebb az élen álló első háromra, mert jelentős időjóváírást fog kapni a célban, mely segítségével akár a dobogó bármelyik fokát is elcsípheti.

Újra az élen az újonc Charlie Dalin navigálta Apivia, ahogy az tegnap este a sebesség adatokból és pozícióból várható volt. Azonban a korábbi versenyekhez képest hátrányából már érdemben nem lehet lefaragni így a 8 évvel ezelőtti bajnok, François Gabart-hoz képest időarányosan közel 2 nap a lemaradása, míg a 4 évvel ezelőtti győztes, Armel Le Cléac’h idejéhez képest pedig már majdnem 7 nap a hátránya.

Távolságban azonban már egyik sem értelmezhető, mivel a korábbi versenyeknél ilyenkor már célba értek az akkori elsők. Második helyre esett ezzel vissza Louis Burton kormányozta Bureau Vallee 2., de óriási hátránya nem keletkezett, így a befutóra meg “lőtávolban” maradt.

Harmadik az újonc, német Boris Herrmann a Seaexplorer kapitánya, aki a mentési műveletben való részvételért 6 óra időjóváírást kap, ami akár 75-90 mérföld előnynek is számítható. Negyedik helyen Thomas Ruyant a LinkedOut kormányosa, míg az ötödik Yannick Bestaven a Maître CoQ IV fedélzetén, aki komolyabb 10 óra 15 perces időjóváírást kap majd a célban, ami felérhet akár 120-150 mérfölddel.

Hatodik az újonc, a parasportoló Damien Seguin a foil nélküli Groupe Apicil kormányánál, míg a hetedik a szintén újonc olasz Giancarlo Pedote a Prysmian Group nevű hajójával, és nyolcadik Jean Le Cam az ugyancsak foil nélküli Yes We Cam!-mel, a 16 óra 15 perces időjóváírással pozíciót javíthat még a célba érkezést követően is, mivel ez az időjóváírás felérhet akár 200-240 mérfölddel. Kilencedik majd 330 mérföldre lemaradva, leszakadva az élmezőnytől az újonc Benjamin Dutreux navigálta foil nélküli Omia - Water Family.

Mivel ő eleve hátrébb van, mint az időjóváírást kapó versenyzők, ezért pozíciója nincs veszélyben.

Az időjóváírások megvariálják majd a végleges sorrendet, de a jelenlegi állás szerint Charlie Dalin megtarthatja vezető helyét. Tegnap még nem így nézett ki a helyzet. Azonban Boris Herrmann a harmadik pozícióból a második helyig előrelépne, ezzel átvéve Louis Burton második helyét, amit pedig ő elveszítene, és visszaesne harmadiknak.

Negyedik helyre lépne előre Yannick Bestaven az ötödikről, ezzel ötödiknek lökné vissza Thomas Ruyant kapitányt, így átvéve negyedik helyét. Hatodik volna Damien Seguin, de feljönne a nyolcadikról hetediknek Jean Le Cam, aki ezzel visszaszorítaná nyolcadiknak Giancarlo Pedote-t, aki így veszítené el hetedik helyét. Végül már változatlanul kilencedik volna Benjamin Dutreux.

Tizedik helyen áll 230 mérföldre az előtte haladótól az újonc Maxime Sorel kormányozta foil nélküli V and B – Mayenne, akit már szorosan 80 mérföldre követ a 11. pozícióban a hazai Pauger Carbon gyártású hajótesttel az újonc Armel Tripon a L'Occitane en Provence kapitánya. A 12. helyen, több mint 500 mérföldre az újonc, a legjobb hölgy versenyző Clarisse Cremer a foil nélküli Banque Populaire X kormányosa, mögötte közel 800 mérföldre a 13. Romain Attanasio a szintén foil nélküli PURE - Best Wester fedélzetén.

A 14. a 9 nap után újrarajtoló Jérémie Beyou a Charal kormányánál, míg közel 500 mérföldre a 15. Arnaud Boissiéres a La Mie Câline Artisans Artipôle nevű hajójával, és a 16. a svájci Alan Roura a La Fabrique-kal. A 17. helyre ugorott előre két pozíciót is javítva a japán Kojiro Shiraishi navigálta DMG MORI, ezzel visszacsúszott a 18. helyre Stéphane Le Diraison kormányozta Time for Oceans, és 19. pozícióba pedig az újonc, a második legjobb hölgy versenyző, a britt Pip Hare a foil nélküli Medallia kapitánya.

A boly utolsó versenyzője a 20. helyen, a barcelonai tűzoltó Didac Costa a foil nélküli One Planet One Ocean kormányosa, akit 800 mérföld távból követ a 21. pozícióból az újonc Manuel Cousin a szintén foil nélküli Groupe Sétin fedélzetén. A 22. helyre jött fel az újonc, a harmadik legjobb hölgy versenyző, britt Miranda Merron a foil nélküli Campagne de France kormányánál, ezzel 23. pozícióba szorult a szintén újonc Clément Giraud ugyancsak foil nélküli Compagnie du Lit / Jiliti nevű hajójával.


A mezőny végén pedig tetemes 1800 mérföldes lemaradással az előttük lévőtől a 24. az újonc Alexia Barrier a foil nélküli TSE - 4MyPlanet-tel, és az utolsó, 25. a szintén újonc finn Ari Huusela navigálta ugyancsak foil nélküli Stark.

Borítókép: facebook/Vendée Globe
Forrás: Szentandrási-Szabó Attila

 

Videók