Izgalmas befutó várható a Vendée Globeon

Nagyon szoros az élmezőny.


Szentandrási-Szabó Attila írását változtatások nélkül közöljük.

Nem telik el nap izgalmak nélkül, és ez már csak így marad a befutóig. Idén elképesztően kiélezett és kiegyenlített a verseny, hiszen korábban a déli vizeken, sőt annak elején, akár már a Jóreménység foka előtt is el szokott dőlni az erőfölény. Persze egy-két pozíciócsere, és kiesés utána is elő szokott fordulni.

Na de olyan, hogy az első kilenc, de akár még a tizedik helyezett bármelyikéből lehet győztes, bármelyikük végezhet akármelyik helyen, ez egyáltalán nem mondható szokványosnak, sőt ez inkább rendkívüli. Mivel az első kilenc versenyző még most is eszméletlen közel 150, míg az első őt 50 mérföldön belül.

De még a tizedik helyen álló is csak 200 mérföldre körüli távolságra hajózik az előtte haladótól. Szóval nem egy-két pozíció sorsa bizonytalan, hanem az első tíz versenyző bárhol végezhet, de még a 11-12. helyen állóknak is van esélye az első tízbe bekerülni, mert kevesebb mint 350 mérföldre vannak az előttük versenyzőktől.

Ami pedig a várható időjárást illeti, fordult a kocka. A Brazil partok közelében lesz kevesebb a szél, míg korábbi előrejelzés szerint még fordítva, pont ott a “partok alatt” ígérkezett jobbnak. Ráadásul az Atlanti-óceán közepe felől érkezik a frissülés, így a nyílt víz felől jobbnak, élénkebbnek várható, és még szél felé hamarabb is érkezik meg az “üzemanyag”.



Az élen megint az újonc Charlie Dalin az Apivia kormányosa, de a korábbi versenyek idejével nem birkózik. A 8 évvel ezelőtti győztes, François Gabart-hoz képest időarányosan már olyan 3 nap, közel 1200 mérföld, míg a 4 évvel ezelőtti bajnok, Armel Le Cléac’h idejéhez képest pedig nagyjából 8 nap, szinte majdnem pontosan 2200 mérföld a hátránya.


Azonban lehet elpártolt a szerencse Yannick Bestaven-től, mert ma nap végére újra visszacsúszott először a második, majd a kisvártatva a harmadik helyre. Pedig napközben egy időre visszaszerezte azt, és még a korábbi harmadik Louis Burton is megelőzte, mert ő a kedvezőtlenebb Brazil partokhoz közelebbi útvonalon vitorlázik.

Szóval egyrészt gyengébb lesz a szele, másrészt később kapja meg, harmadrészt pedig még szél felé is élesebben kell majd mennie, ha egyáltalán tud, hogy Brazília északkeleti partjainál fekvő Recife városánál kelet felé kerüljön. Ezzel ahogy említettem második helyre jött fel Louis Burton a Bureau Vallee 2. fedélzetén, míg harmadiknak esett vissza Yannick Bestaven a Maître CoQ IV kormányánál.

Azért biztosan megsegíti még a PRB kapitányának, Kevin Escoffier-nek mentési műveletében való részvételéért járó kompenzáció, azaz nem elég csak “simán” megverni, éppen befutni előtte, hanem ezt több mint 10 óra 15 perccel kell megtennie, ami akár 150-170 mérföld is lehet.

 
Fotó: Vendée Globe/facebook

Negyedik továbbra is Thomas Ruyant a LinkedOut nevű hajójával, és ötödik az újonc, parasportoló Damien Seguin a foil nélküli Groupe Apicil-lal, valamint a hatodik a szintén újonc német Boris Herrmann navigálta Seaexplorer, aki a mentésben való részvételért 6 óra időjóváírást kap, ami akár 90-100 mérföld előnnyel is felérhet. Hetedik az újonc Benjamin Dutreux kormányozta foil nélküli Omia - Water Family, míg nyolcadik az újonc olasz Giancarlo Pedote a Prysmian Group kapitánya. Jelenleg mögötte kilencedik Jean Le Cam a foil nélküli Yes We Cam! kormányosa, de volt ez fordítva is a nap folyamán.

Azonban “János király” is időjóváírást kap majd a célba érkezés után, sőt ő kapja a legnagyobbat, 16 óra 15 percet, ami 240-270 mérföld előnyt is jelenthet akár. Tizedik, nagyjából olyan 200 mérföld távolságra az újonc Maxime Sorel a foil nélküli V and B – Mayenne fedélzetén, aki szintén kihasználta a gyenge szelet javításra, a J3 orrvitorláját, amit már a Horn-foknál le kellett vennie, most megjavíthatta és visszahúzhatta.

Őt már jelentősebb, további 350 mérföldre követ jelenleg 11. helyen, hatalmas hajrával, hazai Pauger Carbon gyártású hajótesttel az ugyancsak újonc Armel Tripon L'Occitane en Provence kormányánál, és 12. a szintén újonc, legjobb hölgy versenyző Clarisse Cremer ugyancsak foil nélküli Banque Populaire X nevű hajójával, valamint közel 400 mérföldre a 13.

Romain Attanasio a szintén foil nélküli PURE - Best Wester-rel.


Fotó: Vendée Globe/facebook

Ma egy komolyabb, napi 30-35 csomós erősszeles száguldás alkalmával, mikor J3 orrvitorlával, valamint 3-as reffes nagyvászonnal haladt, elesett a kajütben, és komoly bordasérülést szenvedett. Az esés következtében lehet megrepedt az 5-ös és 6-os bordája. Remélem nem és csak zúzódás, és hamarosan újra 100%-osan “harcrakész” lesz.

Ezer mérföldre lemaradva a mezőny elejétől, ahová nagy eséllyel már csak felzárkózni tud, de így is a 14. helyre jött fel kettőt is előrelépve, óriási “vágtával” a 9 nap után újrarajtoló Jérémie Beyou navigálta Charal, aki még 370 mérföld megtételével a napi leghosszabb távot is magáénak tudhatja ma.

Ezzel a 15. helyre csúszott vissza Arnaud Boissiéres kormányozta La Mie Câline Artisans Artipôle, míg a 16. pozícióra pedig a svájci Alan Roura a La Fabrique kapitánya.

A 17. továbbra is az újonc, a második legjobb hölgy versenyző britt Pip Hare a foil nélküli Medallia kormányosa, és 18. Stéphane Le Diraison a Time for Oceans fedélzetén, valamint 19. a spanyol Didac Costa ugyancsak foil nélküli One Planet One Ocean kormányánál. A 20. pozícióban a japán Kojiro Shiraishi a DMG MORI nevű hajójával, míg a 21. az újonc Manuel Cousin a foil nélküli Groupe Sétin-nel, és a 22. az ugyancsak újonc, a harmadik legjobb britt Miranda Merron navigálta szintén foil nélküli Campagne de France.


Fotó: Vendée Globe/facebook

A 23. helyen az újonc Clément Giraud kormányozta foil nélküli Compagnie du Lit / Jiliti, és 24. a szintén újonc Alexia Barrier az ugyancsak foil nélküli TSE - 4MyPlanet kapitánya, valamint a 25. az ugyancsak újonc finn Ari Huusela a szintén foil nélküli Stark kormányosa. Végül a teljes mezőny legvégén a 26. pozícióban az ausztrál-francia Sébastien Destremau a foil nélküli Merci fedélzetén.

Nagyon remélem, hogy nincs valami baja megint, mert egyelőre úgy néz ki, hogy Új-Zéland felé tart.

Borítókép:Yannick Bestaven Officiel/facebook
Forrás: Szentandrási-Szabó Attila
 

 

Videók