Sporttörténelmet írt a magyar egység

A Raffica legénysége kategóriájában megnyerte a Centomigliát. Ezzel nekik sikerült először az, hogy egy éven belül mind a 4 tókerülő versenyt megnyerjék.


Az összetett versenyben harmadikként, míg az egytestűek mezőnyében elsőként ért célba a Király Zsolt kormányozta Raffica a Centomiglia tókerülő versenyen. A magyarok ezzel nem csak a győzelmet söpörték be, de egy olyan rekordot is beállítottak, amit eddig senkinek nem sikerült.

A Raffica ezzel mind a 4 tókerülőt megnyerte egy éven belül. Erre eddig még nem volt példa. A magyar egység 5 éve próbálkozott a rekord felállításával.


A Raffica befutója.

Videó: Facebook.com/RafficaSailingTeam

Helyszíni tudósítónk szerint pénteken nagyon erős szél volt a Garda-tó környékén, de a verseny napjára ez enyhült. A mezőny észak felé indult a tó megkerülésére. Eleinte erősödött a szél, kora délutánra azonban szinte elállt. Az első hajó 16 óra után haladt át a célvonalon, majd 45 perccel később a második egység is beért. A Raffica 6 óra 45 perckor, az összetett versenyben harmadikként, míg kategóriájában elsőként úszott át a célbóják közt. Az összetett versenyt a Matteo Pilati vezette Super Sail Academy 1 nyerte, míg másodikként a Matteo Ferraglia kormányozta Super Sail Academy 2 ért be.



Ünnepel a legénység. A Raffica versenyzői történelmi tettet vittek véghez.

Videó: Facebook.com/RafficaSailingTeam

A Raffica kormányosa, Király Zsolt nem sokkal a Kékszalagon aratott győzelem után mesélt stábunknak a Centomigliára kitűzött céljairól.

Borítókép: Kóczián Rita

Videók