Kékszalag győzelem: idén már harmadszor Európa trónján a Raffica! - FRISSÍTVE!

Az egytörzsű hajók osztályában az egyik legnagyobb esélyes a Raffica nyerte a Kékszalagot. Ezzel idén már harmadszor ért célba elsőként a legrangosabb európai tókerülő versenyek sorozatában.


FRISSÍTVE!

A Kékszalag előtti esélylatolgatásban és hajóbemutatásban kiemelt helyet adtunk az egyik legtapasztaltabb csapatnak a Raffica Sailing Teamnek. Nem véletlenül. 

Idén már kétszer bizonyította kiemelkedő erejét Király Zsolt csapata. Elindultak a két nagy tókerülő versenyen (Bol d'or a genfi tavon és a  Rund Um a Bodensee-n) és a mind a kettőt meg is nyerték. 

Most pedig a sorozatban harmadik, nagy európai tókerülő versenyen, a Kékszalag Nagydíjon is elsőként értek célba az egytestű hajók között. Szenzációs idejük (16 óra 22 perc) külön értéke, hogy számos olyan katamaránt is megelőztek, amelyek tényleges sebessség-kapacitása jóval meghaladja a Rafficáét. Mindez azt jelenti, hogy taktikában, hajókezelésben és útvonal választásban verték meg a náluk gyorsabb hajókat. Király Zsolt kormányos stratégiája abszolút nyerőnek bizonyult, ami abban is lemérhető, hogy a következő beérkezett egytestű hajóra, a Principessára 1 óra 40 percet vertek.

Mindent összevetve, nem túlzás kijelenteni, hogy a Raffica Sailing Team pályafutásuk legkiemelkedőbb Kékszalag győzelmét aratta. Ha pedig ez idei teljesítményüket tekintjük, akkor elmondható, hogy Király Zsolt és csapata bombaformában hozza a 2019-es szezont.

Talán túl vérmes remény, hogy a három tókerülő győzelem után a negyediket is húzzák be, de ha sikerülne az őszi Centomigliát is megnyerniük, akkor nemcsak újra felülnének Európa trónjára, de elérnék azt az egyedülálló minősítést, hogy 2019-ben a Rafficának nem volt ellenfele a 4 legnagyobb tókerülőn. 

Mindez sporttörténelmi eredmény lenne, de a Raffica Sailing Team idei formáját tekintve nem lehetetlen ez a különleges értékű kihívás.

 

Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyét már 1934-ben is megrendezték. Ezt követően 2 évente álltak rajthoz a hajók, majd a II. világháború idején néhány évig a verseny elmaradt. A hagyományt aztán 1947-ben élesztették újra, és azóta a nagydíj sikere rendületlen. Olyannyira, hogy népszerűségének köszönhetően 2001-től már minden évben megrendezik. A verseny különlegességéhez hozzájárul az is, hogy együtt rajtolnak a hagyományos egytestű hajók, a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók.

Az egytestű hajók közül az egyik nagy esélyes a Király Zsolt kormányozta Raffica.

A libera típusú Raffica 1992-ben épült egy olasz megrendelő számára, Bruce Farr tervei alapján. Első tulajdonosával számos olasz és nemzetközi kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet. Az egytestű tavi hajók közül az egyik leggyorsabbként tartják számon. Méreteit illetően, feledhetetlen élményt nyújt nagyságával és gyorsaságával szelni a vizet. 

A Raffica név jelentése „pöff”. Ez az a hirtelen felbukkanó fuvallat, amit a vitorlázók folyamatosan kutatnak a vízen versenyzés közben a gyorsaság növelése érdekében.
 


Munkában a Raffica legénysége.

Fotó: Facebook.com/RafficaSailingTeam, Török Brigi

A hajó méretei:

  • A test hossza: 12,7 m
  • A test szélessége (trapézlétrával): 8 m
  • Merülés: 2 m (3,7 m külföldön, mélyebb vizeken)
  • Baum: 7 m
  • Súly: 1500 kg
  • Sebesség: 30 csomó (54 km/h)
  • Árbocmagasság: 20 m


A Rafficát Király Zsolt kormányozza.

Fotó: Facebook.com/RafficaSailingTeam, Török Brigi

Ezt a hajót csak nagy csapatban lehet hajózni, hiszen minden tag együttes munkájára, erejére, vitorlázó érzékére és tudására szükség van. A legén nység saját súlyával balanszírozza ki a hajót a trapézra állva, ha ezt nem tökéletes összhangban végzik, akkor a hajó pillanatok alatt felborulhat, hiszen nincsen tőkesúlya. A Raffica Teambe való belépésnél alapkövetelmény, hogy a jelentkező képes legyen egy macska ügyességével mozogni a száguldó, billegő hajón. A csapat elkötelezett balatoni versenyvitorlázókból áll. A legénység tagjai gyerekkoruk óta űzik ezt a sportot, folyamatosan kiemelkedő eredményeket produkálnak, a magyar élmezőnybe tartoznak. Nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúság bevonására, támogatására és fejlesztésére.

A vitorlák méretei:

  • grósz: 100 m2
  • fock: 79 m2
  • topgenoa: 100 m2
  • bliszter ultraheavy: 180 m2
  • bliszter heavy: 250 m2
  • bliszter light: 300 m2
  • Legénység: 12-14 fő

A Raffica az idei versenyszezonban már két rangos tókerülő győzelmét is bezsebelte. Június elején a 81. Mirabaud Bol d’Or tókerülő versenyen értek elsőként a célba, majd egy héttel később a Boden-tavi tókerülőt, a Rund Um-ot sikerült behúzniuk. Az utóbbi verseny érdekessége, hogy a 100 km-es táv nagy részét éjszaka kellett megtenni.


A Mirabaud Bol d’Or tókerülőn a Raffica ügyesen vészelte át a vihart.

Videó: Facebook.com/RafficaSailingTeam

A Kékszalag Nagydíjról a Sport365 helyszíni bejelentkezésekkel, interjúkkal és képriportokkal számol be az olvasóknak.

Kövesse a Balaton legnagyobb vitorlás eseményét a Sport365-ön!

Forrás: Raffica.hu, Fotó: Facebook.com/RafficaSailingTeam

Borítókép: Fotó: Facebook.com/RafficaSailingTeam, Török Brigi

 

Videók