Törölték a wengeni alpesisí-világkupa hétvégéjét

A koronavírus-járvány miatt nem tudják megrendezni a versenyt.


A koronavírus-járvány miatt törölték az alpesisí-világkupa teljes wengeni versenyhétvégéjét.

A szervezők hétfői közlése szerint a viadalnak otthont adó berni kanton vezetői a legfrissebb pandémia-elemzés hatására döntöttek úgy, hogy nem lehet megrendezni a Lauberhornon az idény egyik csúcspontjának számító lesiklóversenyeket, illetve a műlesikló futamokat sem.

"Mindig is a biztonságos rendezés volt a fő szempont számunkra, és bár most is készültünk a viadal lebonyolítására, erre nem kerül sor. Nem tudunk mást tenni, mint elfogadni a döntést" - mondta Urs Näpflin, a szervezőbizottság vezetője.

A világ leghosszabb (4,4 km) lesikló vk-futamának otthont adó Wengenben - ahol mintegy 30 ezer szurkoló szokott összegyűlni az 1930 óta megrendezett versenyeken - pénteken és szombaton lesiklást, vasárnap pedig műlesiklást tartottak volna.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) a bejelentés után nem sokkal közölte: az egyik lesikló, valamint a műlesikló-versenyt az ausztriai Kitzbühelben pótolják a hétvégén. Az ugyancsak legendás osztrák helyszín így összesen öt vk-futamnak ad majd otthont.

Borítókép: Facebook.com/ Fis Freestyle Skiing

Videók