Téli olimpia: ezért röhög a magyar versenyzőn a világ - videó

Híres lett a piros-fehér-zöld színeket képviselő sportoló, de nem ilyen ismertségről álmodott.


Swaney Elizabeth síakrobaták félcső selejtezőjében 24 versenyzőből a 24. helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy a magyar színekben induló versenyző egyetlen trükköt sem mutatott be, így sokan értetlenül állnak teljesítménye előtt.
 
A szurkolók közül többen kiakadtak rá, de voltak olyanok is, akik védelmükbe vették a sportolót.
 
A Magyar Síszövetség egy közleményben próbálta tisztázni a helyzetet:
 
„Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte.”
 
Végezetül íme a versenyzéséről készült videó:
 

Ciki: ezért fakadt sírva a téli olimpia sztárja - kép " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

A francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron páros a második helyen végzett a jégtánc rövidprogramjában, ennek ellenére Papadakis boldogsága nem felhőtlen, hiszen egy emelést követően a ruhája kikapcsolódott, így mindenki szemügyre vehette a sportoló mellét. Az eset annyira megviselte Papadakist, hogy az újságírók kérdéseire sírva felelt. Íme az ominózus pillanatról készült kép: Red Bull RB14-es!

Videók