Síugrás: 18 év után ismét norvég nyerte az összetett világkupát

1994-ben volt utoljára norvég győztese a síugró világkupa sorozatnak. Az utánpótlás is egyre erősebb, úgy tűnik, az osztrákoknak végre komoly ellenfeleik akadnak.


A planicai óriássáncon, Szlovéniában rendezték a szezon utolsó világkupáját a síugrók számára. Már a végső forduló előtt valószínű volt, hogy bekövetkezik az, amire a szezon kétharmadánál még senki sem fogadott volna: hogy nem osztrák nyeri idén az összetett világkupát. A szezon végére a két klasszis, Gregor Schlierenzauer és Andreas Kofler elfáradtak, Thomas Morgenstern pedig idén nem is teljesített a tőle megszokott kiemelkedő módon. Ráadásul Kochnak sem sikerült a sírepülő szakági győzelem. Így meglepetés született összetettben és sírepülésben is.

Anders Bardal lett az idei összetett világkupa győztese. Utoljára 1994-ben tudott norvég nyerni, ekkor Espen Bredesen használta ki az osztrák Andreas Goldberger egy gyengébb szezonját. Bardal az utolsó verseny előtt már 100 ponttal vezetett Schlierenzauer előtt, a 31 indulóból csak egyet kellett megelőznie ahhoz, hogy világkupa pontot szerezzen, és ezzel bebiztosítsa győzelmét.

A szezon első felében végig Schlierenzauer vagy Kofler állt az élen, Schlieri még a négysáncot is meg tudta nyerni, karrierje során először, de a február közepén rendezett willingeni világkupán németországban fordult a kocka, és ezek után már nem tudta senki elvenni az elsőséget a norvégok sztárjától. Ennek ellenére Schlierenzauer boldog lehet, hiszen a négysánc győzelem szinte felér egy világbajnoki címmel, és bár évek óta esélyesként vágott neki, korábban nem sikerült megnyernie.

Az idény egyik meglepetés embere egyértelműen Robert Kranjec, akiről idén kiderült, hogy a sírepülő specialisták közé kell sorolnunk. Megnyerte a vikersundi sírepülő világbajnokásgot és a szakági összetettet is Koch előtt. Egyébként nem csak Kranjec, az egész szlovén csapat meglepetést meglepetésre halmozott az idei szezon során. Oberstdorfban kis szerencsével sírepülő csapatversenyt nyertek, amivel történelmet írtak, soha ilyen bravúr nem jött még össze Szlovéniának, és egyéniben is egyre jobban teljesítenek Kranjec mellett a többiek is.

Jurij Tepesnek ugyan nyolcadiknál előrébb végezni nem sikerült még, de idén négy top tizes helyezés már összejött neki, a legnagyobb fejlődésen pedig a szezon végét sérülés miatt kihagyni kényszerülő Petr Prevc ment keresztül. A mindössze 19 éves szlovén fiú ötször tudott idén tízbe kerülni, ebből két negyedik helyet mondhat magáénak. Ha nem esik nagyot hatalmas ugrásából tapasztalantlanság miatti ijedségből adódóan, és nem szakadnak el a szalagok a vállában, talán még egy dobogó is összejöhetett volna neki a szezonban.

Nem csak a szlovénoktól láthattunk várkazosáon felüli eredményeket. A németek és a norvégok fiataljai is egyre meggyőzőbben szerepelnek,. Mindkét nemzetnek nagy szüksége van a jó utánpótlásra, hiszen előbbinél Martin Schmidt tavalyi visszavonulása volt nagy visszalépés, utóbbiaknál még ugyan ott van Bardal és az idén sérülés miatt hosszabb időre kiesett Hilde, de a világcsúcstartó Evensen visszavonult.

A 20 éves német Richard Freitag összetett hatodikként fejezte be a szezont, öt dobogós helyéből négy ezüstérem, Harrachovban pedig győzni is tudott, mindössze hatszor került legjobb tízen kívülre, míg korábban  legjobbja egy 13. hely volt.

A norvégoknál hárman is megcsilllantották tehetségüket. Vegard Sklett ugyan már 25 éves, de élete eddigi legjobb szezonját tudhatja maga mögött, szerzett negyedik és ötödik helyet is, ráadásul Willingenben nyerni tudott a norvég csapattal, melynek Bardal mellett tagja volt még Rune Velta és Anders Fannemel is. Fannemel, aki májusban lesz 21 éves, a vikersundi sírepülő világbajnokság egyéni versenyének első sorozatában csak két méterrel maradt el a világcsúcstól, a 22 éves Rune Velta pedig ezüstérmet szerzett.

A japán Daiki Itoról sem szabad megfeledkezni, aki idén négy világkupagyőzelmet hozott össze, és további öt alkalommal állhatott dobogóra. Trondheimi győzelme egyben új sáncrekordot is jelentett. Összetettben eredményei a negyedik helyre voltak elegendőek.

Negatív meglepetések is voltak, ezek közül leginkább Simon Amman idei kirívóan gyenge teljesítményét kell megemlíteni. A szezon végére ugyan már kezdett magára találni, és négy dobogós helyezést is begyűjtött, de volt 31. helyezése is, és összetettben csak a 11. lett. Az osztrákok teljesítménye sem minden esetben volt a megszokott, főként Wolfgang Loitzl gyengélkedett idén. A 2008-as négysánc győztes mindössze 30. helyen végzett összetettben, idei legjobb helyezése 13., és nem egyszer fordul elő, hogy még csak a második sorozatba sem fért be.

Akadtak idén is nagy búcsúzók: A világcsúcstartó norvég Johan Remen Evensen a sírepülő vb előtt jelentette be, hogy visszavonul. Tavaly a vikersundi világkupán, hazai közönség előtt ugrotta 246.5 méteres világcsúcsát, itt aratta karrierje egyetlen világkupa győzelmét is, holtversenyben Gregor Schlierenzauerrel. Saját bevallása szerint azért hagyta abba síugró pályafutását, mert a szervezete már nem reagált úgy az edzésekre, mint korábban. Elege lett abból is, hogy az ideális súly fenntartása érdekében speciális ételeket fogyaszthatott csak, testzsírszázaléka pedig jóval az ideális alá csökkent, mert izomzata miatt túlsúlyos lett volna a síugráshoz.

Matti Hautamekinek is ez volt az utolsó szezonja, 30 évesen határozta el visszavonulását, és az utolsó világkupán hozta nyilvánosságra döntését. A finn versenyző legjobb eredményei között elkönyvelhetett egy olimpiai bronzérmet 2002-ben Salt Lake City-ben nagy sáncon, majd 2006-ban Torinoban szerzett ezüst medált normál sáncon. Csapattal mindkét olimpián ezüstérmet tudott szerezni. A 2003-as predazzoi világbajnokságon is begyűjtött egy ezüstöt egyéniben nagy sáncon, majd egy nappal később csapattal a dobogó legfelső fokára állhatott. Sírepülésben is jeleskedett, a 2002-ben, Harrachovban a sírepülő vb-n került a nyakába egy egyéni bronz, de társaival szerzett három ezüstérmet és egy bronzot is karrierje során. Emellett 16 világkupagyőzelmet mondhat magáénak.

Videók