Rp. gyorskorcsolya vb - nem szerzett érmet 500-on a magyar csillag

Felelőst is megnevezett.


A váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor a második rajtnál kiugrott, emiatt kizárták az 500 méteres döntőből, így negyedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságának szombati napján.
 
Elsőként a dél-koreai Hvang Tae Hon ugrott ki, s a szabályok értelmében aki a második rajtnál előbb indul, azt kizárják. A 23 éves ferencvárosi versenyző pedig egy leheletnyivel hamarabb megmozdult, azaz számára úgy ért véget a döntő, hogy az valójában el sem indult. Liu Shaolin ezen a távon 2016-ban világbajnok, egy évvel korábban pedig ezüstérmes volt, de ezúttal nem tudta gyarapítani egy aranyból, három ezüstből és a két bronzból álló medálgyűjteményét.
 
"Elizgultam, ez az én hibám volt" - mondta röviden Liu Shaolin. 
 
A háromfősre redukálódott döntő harmadik nekifutásra sem ért véget, mivel két körrel a vége előtt ketten is elestek, ráadásul mindketten átcsúsztak a palánk alatt, emiatt azonnal leállították a futamot, de mint kiderült, senki nem sérült meg. A negyedik rajtot követően Hvang megtartotta első pozícióját két kínai ellenfele, az olimpiai és világbajnok Vu Ta-csing, illetve Zsen Ce-vej előtt, a sorrend pedig egyszer sem változott a befutóig.
 
A negyeddöntőben búcsúzott Burján Csaba 16., míg a selejtezőben kiesett Varnyú Alex 35. lett a legrövidebb távon.
 
A női finálé óriási küzdelmet hozott, sokáig indulási sorrendben haladtak a versenyzők, majd két körrel a vége előtt az olasz Martina Valcepina egyetlen manőverrel a negyedikről feljött a második helyre, a célegyenesbe fordulva pedig az élen korcsolyázó Lara van Ruijvent is megelőzte, de mint a visszajátszásból kiderült, visszahúzta holland riválisát, akinek így első egyéni vb-érme rögtön arany lett. Mögötte a kínai Fan Ko-hszin lett a második és a szintén holland Suzanne Schulting a harmadik. A negyeddöntős Jászapáti Petra 18., míg a selejtezőben kiesett Bácskai Sára Luca 38. lett.
   
A szombati program a váltók elődöntőjével folytatódik, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták fináléit bonyolítják le.
 
férfi 500 m, világbajnok:
   Hvang Tae Hon (Koreai Köztársaság) 42.490 mp
2. Vu Ta-csing (Kína) 42.725
3. Zsen Ce-vej (Kína) 42.888
4. Liu Shaolin Sándor
...16. Burján Csaba
...35. Varnyú Alex
 
női 500 m, világbajnok:
   Lara van Ruijven (Hollandia) 43.267 mp
2. Fan Ko-hszin (Kína) 43.427
3. Suzanne Schulting (Hollandia) 43.518
...18. Jászapáti Petra
...38. Bácskai Sára Luca

Fotó forrása: Christof Koepsel - International Skating Union (ISU)/ISU via Getty Images

Videók