Rövidpályás gyorskorcsolya-vb: Heidum nem jutott döntőbe 1000 méteren

Heidum Bernadettnek nem sikerült döntőbe jutnia 1000 méteren a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság vasárnapi zárónapján.


A Főnix Csarnok 2500 fős közönsége óriási üdvrivalgással fogadta az elődöntőbe bírói döntéssel bejutott magyart, akinek a brit Elise Christie mellett két kínai és egy dél-koreai korcsolyázóval kellett megküzdenie a fináléba kerülésért.

A rajtot először egy bemozdulás miatt megismételtette a startbíró, másodszorra azonban már jól jöttek el a versenyzők. Heidum a negyedik helyre sorolt be, néhány kör után azonban elveszítette ezt a pozíciót. A táv feléhez közeledve a kínai Fan Ke-hszin az egyik kanyarban elcsúszott, így négy korcsolyázó harcolt tovább az első két, döntős szereplést érő helyért.

Heidum egészen az utolsó körig tapadt a harmadik helyen haladó kínai Csou Jangra, előznie azonban már nem sikerült.

"Az elődöntőre és előtte a negyeddöntős futamra nyugodtan készültem, mindenféle teher nélkül tudtam ott versenyezni - nyilatkozta az MTI-nek Heidum. - Az első futam, a selejtező volt az, ahonnan mindenképp szerettem volna továbbmenni. Miután ez sikerült, a továbbiakban már csak arra figyeltem, hogy a verekedésekből, ütközésekből kimaradjak."

A versenybírók utólag szabálytalan megmozdulásért megbüntették és kizárták a dél-koreai Park Szung Hit, és továbbjuttatták Fan Ke-hszint, ez azonban Heidum eredményén csak annyit módosított, hogy az elődöntős futamot nem a negyedik, hanem a harmadik helyen zárta.
 

 

Videók