Műkorcsolya-vb : az oroszoknak majdnem sikerült a lehetetlen

Pénteken este rendezték a párosok kűrjét a Műkorcsolya- és Jégtánc világbajnokságon. Ahogy az várható volt, a címvédő németek meg tudták tartani aranyérmes helyezésüket, de nem kis izgalom maradt a végére így sem.


A korábban esélyesnek tartott duók közül elsőként a tegnap előtti rövidprogramban óriásit rontó oroszok, Tatjana Voloszozsar, Makszim Trankov mutathatták be kűrjüket. Kérdéses volt, hogy mennyir eviselte meg őket győzelmi reményeik elszállása. Kiderült azonban, hogy sikerült koncentrációjukat a mai versenyre összpontosítani, és tökéletes kűrt mutattak be, melyre 140,90 pontot kptak, megjavítva ezzel idei legjobbjukat is. A kanadai Meagan Duhamel, Eric Radford páros ugyan szépen futott, de az oroszok egyértelműen bejöttek eléjük.

Ekkor azonban még hátra volt a többi éremesélyes kettős. Vera Bazarova és Jurij Larionov többet is hibáztak, így a dobogótól elbúcsúzhattak. A veterán kínai duó, Quin Pang és Jian Tong, akik mindenképpen éremért indultak, szintén rontottak. Leglátványosabb hibájukat a tripla dobott rittbergerben követték el, ebből már látszott, hogy Voloszozsarék őket is megelőzik.

A németek utolsó előttinek korcsolyáztak, ők sem tudtak tökéletesen futni, a fiú szimplázta az axelt, így izgulhattak a lihegőben az utolsó másodpercekig. Végül mindössze 0.11 század pont maradt az előnyükből, de meg tudták nyerni a világbajnokságot. Az oroszok hiába tudtak korrigálni a kűrrel, az aranyérem nem jött össze, épphogy lecsúsztak róla.A 8. helyről kishiján nyerni tudtak, de az ezüstérem is óriási eredmény ekkora hátrányból.

Ekkor  ajapánok még hátra voltak, náluk az volt a legfőbb kérdés, hogy megőrzik-e bronzérmes helyezésüket, vagy az ezüstről lecsúszó kínaiak megelőzik őket. Végül hatalmas meglepetésre odaértek a dobogóra. A húszéves Narumi Takahashi és a 22 éves Mervin Tran az edzőik nyakába ugorva ünnepelték eredményüket. Japán párosnak 1908 óta nem iskerült még érmet szerezni világbajnokságon.

 

Videók