Már csak egy világkupa van vissza a sífutóknál

A hétvégi osloi világkupa fordulón tömegrajtos futamokat láthattunk. A faluni záróversenyek előtt biztos, hogy a férfiaknál Dario Clognáé lesz az összetett győzelem, a nőknél Kowalczyk és Björgen is nyerhetnek.


Björgen 51.9 mácodperccel előzte meg a hétvégi versenyen riválisát, Justina Kowalczykot. Therese Johaug 53.3 másodperces hátránnyal állhatott a dobogó legalásó fokára. A dobogós tiró hamar az élre állt, Björgen a verseny felénél hagyta ott a többieket, egyre nagyobb előnyt szerezve. A nagy esélyes Johaug az egész verseny alatt szenvedett, nem tudott lépésttartani honfitársával és a lengyel Kowalczykkal. Végül mégis tudott erősíteni, és beérte a lengyelt. Míg Björgen zavartalanul ért célba a 30 km-s versenyen, kettejük között a hajrában dőlt el az ezüst és a bronz sorsa. Kowalczyknak több ereje maradt a végső sprintre, így övé lett a második hely.

Ezzel a szakági világkupa Björgené, a hazai közönség előtt aratott győzelemmel pedig összetettben is 138 pontra növelte előnyét Kowalczyk előtt. Így várják az utolsó, a svéd Falunban megrendezésre kerülő világkupát, ahol majd sprintversenyeket láthat a közönség, melyen 350 pontot szerez majd a győztes.

Az osloi világkupa végeredménye:

1. Marit Björgen (NOR) 1:26:09.8
2. Justina Kowalczyk (POL) + 51.9
3. Therese Johaug (NOR) + 513.3

Összetett világkupa állása:

1. Marit Björgen (NOR) 2349 pont
2. Justina Kowalczyk (POL) 2211 pont
3. Therese Johaug (NOR) 1610 pont

A férfiaknál is norvég versenző állhatott a dobogó legalsó és legfelső fokára is. eldar Rönning élete első világkupa győzelmét aratta az osloi közönség előtt, az ezüstöt az összetett világkupa éllovasa, Dario Colgona viheti haza, a bronz pedig Martin Johnsrud Sundbyé lett. A verseny a hó állípota miatt minden idők egyik leghosszabb ideig tartó 50km-s versenye lett, több, mint két és fél óra alatt tudták teljesíteni a versenyzők. Utoljára a 2005-ös oberstdorfi versenyen tartott két és fél óránál tovább a futam. A hosszú táv és időtartam ellenére is izgalmas befutót láthattak a nézők.

Az élmenő csoport sokáig együtt maradt. A részhajráknál az extra világkupa pontokért a kanadai Devon Kershaw hajtott, röning inkább elvegyült a bolyban. Cologna az élről igyekezett befolyásolni a versenyt, többnyire a 4-5. helyen síelt. Az utolsó kilométereken aztán Rönning gyorsított a tempón, csak a svájci csillag tudta tartani a sebességet. Az utolsó métereken egymás mellett síeltek, aztán röling kilépett a nyomvonalból, és végül elsőként ért át a célvonalon, mindössze 0.6 századdal előzve meg Colognát.

Az összetett világkupában továbbra is a svájci áll az élen, a végső győzelmet már nem veheti el tőle senki. A második helyre az extra világkupa pontoknak köszönhetően feljött Kershaw, így Northung a harmadik helyre szorult. A norvégok egyik legnagyobb sztárja már biztos nem lesz ott a jövő heti versenyen sem, így veszélybe kerülhet dobogós helye.

A verseny végeredménye:

1. Eldar Rönning (NOR) 2:32:27.1
2. Dario Cologna (SUI) + 0.6
3. Martin Johnsrud Sundby (NOR) + 5.8

Összetett világkupa állása:

1. Dario Cologna (SUI) 1900 pont
2. Devon Kershav (CAN) 1214 pont
3. Petter Northung (NOR) 1199 pont

 

Videók