Magyarországról elküldték, egy másik országnak történelmi érmet szerzett

Óriási bravúrt hajtott végre a magyar származású síző.


Történelmi érmet szerzett a magyar származású síző, Szőllős Noa.

Senki sem gondolta, hogy ekkorát fog fordulni a világ a tehetséges magyar származású sízőkkel, Szőllős Noával, valamint két bátyjával, Barnabással és Benjáminnal, akik úgy döntöttek, hogy izraeli színekben versenyeznek tovább. A döntés hátterében a Magyar Síszövetséggel kialakult nézeteltérésük állt, ami miatt úgy érezték, hogy ellehetetlenítették őket. Így a Szőllős család megkereste az izraeli szövetséget, amely tárt karokkal fogadta a gyerekeket.

A szülők nagyon komolyan gondolták, hogy a gyerekekből profi sportolót nevelnek, éppen ezért megalapították a Nivelco SE-t, amelyet sokáig önerőből finanszíroztak. Ám amikor Miklós Edit 2014-ben pontot szerzett a szövetség költségvetése az egekbe szökött, a klub elkezdett érdeklődni a szövetség pénzelosztási rendszere iránt. Nem vádaskodtak, nem gyanúsítottak, egyszerűen csak szerették volna tudni az elosztás körülményeit, a pontos számokat. Az érdeklődésre nem kaptak kielégítő válaszokat, azonban a klub és a szövetség kapcsolatában komoly törést hozott az esemény. Az igazi konfliktus azonban csak ezután jött. 

Miközben a szövetség élén is váltások történtek, egyszer csak váratlanul a Szőllős gyerekeket nem engedték elindulni a 2017-es magyar bajnokságon. A Szőllős család azért döntött úgy, hogy a jövőben izraeli színekben indul, mert a Magyar Síszövetség egy vitatott sportorvosi igazolás miatt kétéves eltiltással sújtotta az akkor még csak mindössze 14 éves Noát és két testvérét.

A Szőllős család legfiatalabb versenyzője, Noa a most zajló Téli Ifjúsági Olimpián harmadik helyével megszerezte Izrael államnak a története első érmét. 
Noa  a Super-G versenyszámban hozta a szenzációs eredményt, de még több siklása hátravan, így akár további érmek is várhatóak a magyar származású versenyzőtől. 
 

 
 

Szőllős Noa legközelebb január 12-én indul óriás műlesiklásban, 14-én pedig szlalomban áll rajthoz.

Borítókép: sielők.hu

Sport365.hu - Tovább folytatódik a magyar származású síző tündérmeséje

A történelmi éremszerzés után a magyar származású Szőllős Noa még magasabbra tette a (sí)lécet azáltal, hogy egy korához képest végtelenül higgadt szlalommal ezüstérmet szerzett alpesi összetettben. A már nem magyar, hanem izraeli színekben versenyező Szőllős Noa sorra szállítja a sikereket a harmadik Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

 

Videók