Kobajasi nyerte a harmadik viadalt a négysáncon

A japán versenyző egy győzelemre van attól, hogy mind a négy állomáson ő győzzön.


A japán Kobajasi Rjoju nyerte a síugrók 70. Négysáncversenyének keddről szerdára, Innsbruckból Bischofshofenbe halasztott harmadik viadalát.

A szakadó hóesésben rendezett első fordulóban a Négysánc-összetettben eddig harmadik helyen álló szlovén Lovro Kos hibázott, így kiesett a végső sikerre hajtók közül.

A negyedik német Markus Eisenbichler is rontott, az első két viadalon győztes japán Kobajasi Rjoju, valamint a Négysánc-összetettben második norvég Marius Lindvik azonban nem hibázott, és ők várták a második, valamint az első helyről a második kört. Lindvik előnye 5,7 pont volt.

A második sorozatban - már javuló időjárási körülmények között - a 2019-es győztes Kobajasi nagyszerűt ugrott, 137,5 méterre repült, Lindvik pedig nem tudta tartani ezzel a lépést, így helyet cseréltek. Harmadikként a norvég Halvor Egner Granerud zárt, aki ezzel az összetettben is feljött ugyanebbe a pozícióba.

Múlt szerdán Oberstdorfban, valamint szombaton Garmisch-Partenkirchenben is Kobajasi nyert, így már csak egy sikerre van attól, hogy - akárcsak a 2018/19-es szezonban - ezúttal is mind a négy versenyen diadalmaskodva szerezze meg a győztesnek járó Aranysast. Eddig erre rajta kívül csak Sven Hannawald (2001/02) és Kamil Stoch (2017/18) volt képes.

A Négysáncverseny történetében mindössze másodszor fordult elő, hogy egy teljes versenynapot halasztani kellett: először 2008-ban történt hasonló, és akkor is Innsbruckban maradt el a viadal, melyet - akárcsak most - a következő napon Bischofshofenben pótoltak. Kedden a nagy szél miatt nem tudtak versenyt rendezni.

A Négysáncverseny csütörtökön egy újabb bischofshofeni viadallal zárul. Nézők egyik állomáson sem lehetnek a koronavírus-járvány miatt.

Eredmény:

1. Kobajasi Rjoju (japán) 291,3 pont (137 m/137,5 m)
2. Marius Lindvik (norvég) 286,6 (137,5/135,5)
3. Halvor Egner Granerud (norvég) 282,4 (135,5/135,5)

A Négysáncverseny állása: 1. Kobajasi 884,5 pont, 2. Lindvik 866,6, 3. Granerud 845,8
Az összetett vk állása 12 verseny után (még 16 van hátra): 1. Kobajasi 796 pont, 2. Karl Geiger (német) 725, 3. Granerud 533

Borítókép: Facebook.com/ Vierschanzentournee 

Videók