Kékesi Márton úgy érzi, képes lehet kiharcolni a pekingi indulást

Saját bevallása szerint jó formában van a DVTK sízője.


Jó formában érzi magát az alpesisíző Kékesi Márton, akinek három hazai riválissal kell megküzdenie az olimpiai szereplésért.

"Alkalmasnak tartom magam, jó formában vagyok" - mondta az M1 aktuális csatornának a DVTK 26 éves versenyzője, akinek az édesapja az edzője.

A pekingi téli játékokon egy magyar férfi síző jut szerephez, erre a magyarok közül Úry Bálint, Nagy Bence és Trunk Tamás esélyes még.

A 2018-as phjongcshangi játékokon résztvevő Kékesinek saját bevallása szerint mindig is a műlesiklás volt az erőssége, a hazai rangsort vezeti is, míg óriás-műlesiklásban második. Bizakodását fejezte ki, hogy meg tudja mutatni, ebben a számban is ő a legjobb
.

Visszatekintve elmondta, nem volt olyan verseny az idén, ahol mindannyian rajthoz álltak volna, ám amennyiben esetleg "szétlövésnek" kell döntenie az olimpiai indulásról, úgy azon mind a négyen rajthoz állnak.

"Az olimpia nagy motiváló erő és mérföldkő, de nem a végállomás" - fogalmazott Kékesi, aki átlagosan évi 120 napot tölt havon.

Borítókép: dvtk.eu

Videók