Hat éve harminc helyen tört el a koponyája, most ezüstöt nyert az olimpián

A síelő álmaiban talán már senki nem hitt, de ő nem adta fel. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a sport365-ön.


Colby Stevenson ezüstérmet szerzett a pekingi téli olimpián a freestyle síelők big air versenyszámában. Ebben a hírben önmagában talán semmi extra nem lenne, de aki ismeri a 24 éves amerikai történetét, aligha bírta száraz szemmel végignézni ezt az éremátadót.

Stevenson 14 éves korában ismerkedett meg a sportággal és hamar kiütközött, van érzéke hozzá. A karrierje felfelé ívelt ám hat évvel ezelőtt kis híján tragédiával végződött egy ártatlannak induló autózása. Az akkor 18 éves síelő 2016. május 8-án Hood Riverben versenyzett, majd győzelme után volán mögé ült, hogy haza vezessen a utahi Park Citybe. A sötétben azonban egy pillanatra elaludt, így autója letért az útról, felborult, majd nyolcszor átfordult a tengelye körül.

A fiatal versenyző három nappal később egy kórházi ágyon ébredt, melyet szerettei öleltek körül, és fogalma sem volt arról, mi történt vele.

Stevenson koponyája a baleset következtében több, mint 30 helyen eltört, emellett az állkapcsa a nyaka és a bor
dái is megsérültek. Két szeme közt egy hatalmas seb tátongott és sokáig félő volt, hogy ha az agya egy kicsit jobban megduzzad, maradandó agykárosodást szenved.

Az orvosok titánt ültettek a koponyájába és három napig mesterséges kómában tartották. Amikor felébredt, azt mondták neki, hogy szinte esélye sincs arra, hogy folytassa a sportolást. A gyógyulása elképesztően fájdalmas volt, de nem adta fel. Nyolc hónappal a balesete után villágkupát nyert, most pedig az olimpián bizonyította, nincs lehetetlen.

„A karaktered valóban meghatározható az életed legnehezebb időszakaiban” – mondta Stevenson.

„Ez határozza meg, hogy ki vagy. Ez a te életszemléleted, tudod? Annak ellenére, hogy rossz lapokat osztanak ki neked, így tudod majd ezt pozitívan szemlélni, előre haladni, és továbbra is az álmaid felé törekedni, még akkor is, ha azok annyira elérhetetlennek tűnnek. Csak maradj hű ahhoz, amit szeretsz”
– mondta a verseny után.

Stevenson hozzátette történetével szeretné motiválni a fiatalokat, hiszen ő is bebizonyította, hogy akkor is el lehet érni az álmainkat, amikor azok szinte megsemmisülni látszanak.

A síelő ezt követően még a kedvenc számában slopestyleban is rajthoz állt. 

Colby drámai történetét egy rövidfilmben is feldolgozták. Érdemes megnézni!


Forrás: washingtonpost.com

Borítókép: olympic.org

 

Videók