Ezüstérmet szerzett a férfi gyorskorcsolya-váltó

Jó előjelek a téli olimpia előtt.


Az ötkarikás címvédő férfi váltó ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első, pekingi állomásán.

Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellett a fináléban Nógrádi Bence kapott szerepet. A magyar négyes az ötödik, utolsó helyen utazott féltávig, majd egyetlen manőverrel a második helyre tört fel. Ezt követően sokat egyszerűsödött a futam, mert előbb a kínaiak, majd az olaszok is elestek, a dél-koreaiak pedig egy rossz váltás miatt maradtak le. A két együttesre szűkült élbolyból a hollandok nyertek, mivel Nógrádi az utolsó futásánál leszakadt riválisától, a másik három magyar pedig már nem tudta ledolgozni a hátrányt a célig.

 


Egyéniben az 1000 méter végcsatározásait rendezték, Liu Shaoang pedig szabálytalanság miatt már a negyeddöntőben kiesett, de bátyja, a szombaton 500 méteren győztes Liu Shaolin, valamint a legrövidebb távon ezüstérmes Krueger továbbjutott, utóbbi csak a zsűri döntésének köszönhetően, mert a kínai Zsen ce-vej akadályozta őt. A két magyar aztán ugyanabban az elődöntőben szerepelt, de Krueger többnyire a harmadik helyen korcsolyázott, Liu Shaolin pedig hátul ragadt, késői hajrájával pedig éppen lemaradt a továbbjutást érő első két helyről.

A békésen induló kisdöntőt Krueger megnyerte, így hatodik lett, viszont Christoph Schubert teljesen értelmetlenül veszélyeztette Liu Shaolint a futam harmadik helyéért folytatott harcban, végül mindketten elestek és percekig a jégen maradtak.

Már a hordágyat tolták a pályára, amikor mindketten felálltak és saját lábukon távoztak.

A német gyorskorcsolyázó sárga lapos figyelmeztetést kapott, azaz nem a futamból, hanem az egész versenyszámból kizárták. Liu Shaolin 8., Liu Shaoang 18. helyen zárta a számot, az arany a fináléban fantasztikus előzést bemutató dél-koreai Hvang Tae Hon nyakába került.

A nőknél Jászapáti Petra volt érdekelt a negyeddöntőben, ahol rendkívül nehéz futamba kapott besorolást, ugyanis együtt versenyzett a táv mindhárom olimpiai dobogósával. A győzelmet a Phjongcshangban is aranyérmes holland Suzanne Schulting szerezte meg a Koreai Köztársaságban harmadik olasz Arianna Fontana és az ott ezüstérmes kanadai Kim Boutin előtt. A szegedi versenyző ötödikként búcsúzott, így összesítésben 18. lett, míg a selejtezőben kiesett honfitársai közül Bácskai Sára Luca 39., Kónya Zsófia pedig 42. helyen végzett. A fináléban Schulting rajt-cél győzelmet aratott.

Bukása után Liu Shaolin nem is kapott szerepet a 2000 méteres vegyesváltó elődöntőjében, de nem elsősorban emiatt maradt le a fináléról a magyar négyes, ugyanis Liu Shaoang és Krueger jól versenyzett. A két női versenyzőnél, Jászapáti Petránál és főleg Sziliczei-Német Rebekánál rendre lemaradt a magyar staféta az olasz és kínai csapattól, így a japánokat megelőzve harmadikként csak a kisdöntőbe jutott. Az szintén nem sikerült jól magyar szempontból, mert a Sziliczei-Német helyett csapatba kerülő Kónya kissé lemaradt, majd a Krueger helyett szerephez jutó Nógrádi Bence bár visszahozta a váltót, egy előzés után elesett. Ennek ellenére végül futamában második, összességében hatodik lett a magyar kvartett, mert később a franciák kilökték a kanadaiakat. A fináléban Kína diadalmaskodott, az a dél-koreai négyes, amely az elődöntőben 2:35.951 perccel közel két másodpercet javított a szám világcsúcsán, csak harmadik lett. A nők 3000 méteres váltóversenyét szintén Kína nyerte, a pénteki selejtezőben kiesett magyarok tizedikként zártak.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra nyolc-nyolc férfi és női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren pedig 36 fős lesz a mezőny, amely úgy alakul ki, hogy minden versenyző három legjobb eredménye számít a kvalifikációs pontversenybe. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.
Jövő héten a japán Nagoja lesz vk-házigazda. A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között, majd a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat november 25. és 28. között.

 

Borítókép: Facebook.com/Hunskate

Videók