Északisí-vb: tíz év után ismét lengyel siker nagysáncon

A lengyel Kamil Stoch nyerte a síugrók nagysáncon rendezett csütörtöki versenyét az olaszországi Val di Fiemmében zajló északisí-világbajnokságon.


A 25 éves versenyző sikere annyiban meglepetés, hogy több mint egy éve nem nyert Világkupa-viadalt, ugyanakkor legutóbb, tavaly februárban éppen Val di Fiemmében győzött.

Stoch az első sorozatban alapozta meg a sikerét, ugyanis 131,5 méterrel a legmesszebb szállt az 50 fős mezőnyben, s mivel másodikra is 130 méter fölé jutott, biztosan őrizte meg első helyét. A vb-k történetében Adam Malysz után ő a második lengyel, aki nyerni tudott nagysáncon, elődje éppen tíz éve, ugyancsak Val di Fiemmében lett aranyérmes ebben a számban, normálsáncon viszont háromszor is győzött.

Mögötte a normálsáncon bronzérmes szlovén Peter Prevc zárt másodikként és a Vk-sorozatban harmadik helyen álló norvég Anders Jacobsen harmadikként.

A sportág egyik nagyhatalmának számító Norvégia így nem tudta megszakítani rossz sorozatát, utolsó világbajnoka nagysáncon továbbra is az 1995-ben győztes Tommy Ingebrigtsen.

Normálsáncon viszont múlt szombaton megtört a jég: 1966 után ismét norvég győztest avattak Anders Bardal révén.

ÉSZAKI SÍ
Síugrás, nagysánc
Világbajnok:
Kamil Stoch (Lengyelország) 295,8 pont (131,5 m/130 m)
2. Peter Prevc (Szlovénia) 289,7 (130,5/130,5)
3. Anders Jacobsen (Norvégia) 289,1 (129/131)

Videók