Dráma a síszövetség elnökválasztásán - perelik Miklós Editet

Elképesztő események zajlottak le.


 

Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A 30 éves Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Bajai András a közgyűlés előtt bejelentette a tagságnak, hogy a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt szerinte több okból is törvénytelenül hívták össze. Kifejtette: elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni.

A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy az alapszabály rendelkezése alapján a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen összehívhatta.

Videók