Dorothea Wierer újabb világbajnoki címet szerzett

A hazai versenyző szoros küzdelemben szerezte meg a világbajnoki címet.


A vasárnapi üldözéses verseny után kedden a 15 kilométeres női egyéni viadalt is Dorothea Wierer nyerte az olaszországi Antholzban zajló sílövő-világbajnokságon, az egyetlen magyar induló, Pónya Sára 83. lett.

A hazai versenyző rendkívül kiélezett küzdelemben, remek futóteljesítményének köszönhetően szerezte meg pályafutása harmadik világbajnoki címét.

Ebben a számban különösen nagy jelentősége van a lövészetnek, ugyanis négy ötös sorozatot lőnek a versenyzők és itt nem büntetőkör, hanem büntetőperc jár minden egyes hibáért. Wierer kétszer tévesztett célt, de 2.2 másodperccel így is jobbnak bizonyult a csak egyszer rontó német Vanessa Hinznél.

Mivel utóbbi indult hamarabb, így Wierernek megvolt az az előnye, hogy az utolsó sorozata után tudta, a már célban lévő riválisával szemben alig két másodperces előnye van, amit - részben a plusz motiváció segítségével - meg tudott őrizni az utolsó sífutó szakaszon.

A versenyen nemcsak a végén voltak drámai pillanatok, ugyanis a százfős mezőny elején, nyolcas rajtszámmal indult a lengyel Monika Hojnisz-Starega, aki hibátlan volt az első három lövészet után, majd negyedikre is talált első három kísérleténél, de "az arany kapujában" megremegett a keze, a sorozat utolsó két lövését elhibázta, így még a dobogóra sem állhatott fel, csak hatodik lett.

A mezőny egyetlen magyarja, Pónya Sára remekül lőtt, húszból 18 találata volt, így 17 riválisát is megelőzte, míg a pénteki sprintversenyben csak kettőt tudott.


Eredmények:

női 15 km, világbajnok:

Dorothea Wierer (Olaszország) 43:07.7 perc (2 lőhiba)
2. Vanessa Hinz (Németország) 2.2 mp hátrány (1)
3. Marte Olsbu Röiseland (Norvégia) 15.8 mp (2)
...83. Pónya Sára 8:58.3 p h. (2)

Borítókép: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images
 

Videók