Burghardt 196 nap elteltével ismét olimpián indul, csak a hideg zavarja

„A sebességemen dolgoztam, illetve próbáltam magam napsütéssel feltölteni még Tenerifén a hideg előtt"


A német Alexandra Burghardt 196 nap elteltével vesz részt ismét olimpián: tavaly nyáron Tokióban atlétikában két versenyszámban indult, ezúttal Pekingben bobban, a női kettesek küzdelmeiben érdekelt.

A 27 éves sportolót - elmondása szerint - Pekingben egyetlen dolog zavarja Tokióhoz, valamint megszokott téli, tenerifei edzőtáborához képest, mégpedig a hideg.

"Nagyon jól fel kell öltözni. Váltóruha, meleg cipő, természetesen vízálló, és akkor minden rendben van. A sebességemen dolgoztam, illetve próbáltam magam napsütéssel feltölteni még Tenerifén a hideg előtt" - nyilatkozta.

A sportoló kiemelte: a két sportágnak meglepően hasonló a technikája, annak ellenére is, hogy bobban jégen kell futnia.

"Alig érezhető a különbség, csak most tolnom is kell valamit. Igazából azt kellett megtanulnom, miként tudom átadni az erőt a bobnak" - mondta.

Burghardt tavaly nyáron az ötkarikás játékokon 100 méteren és a 4x100 méteres váltó tagjaként szerepelt. Előbbiben egy kört ment, és az elődöntőben búcsúzott, míg a váltóval ötödikként végzett. Ezúttal azonban valós éremesélyekkel várja a pénteki kezdést, majd a szombati folytatást és zárást - mindkét napon két-két futamot teljesítenek az indulók -, hiszen a négy évvel ezelőtt, Phjongcshangban ebben a számban győztes Mariama Jamanka párja lesz.

Borítókép: Contraapunte Group/Twitter

Videók