A Fradi bajnokai nyílt levélben állnak Liu Shaolin mellé

Bocsánatkérést várnak.


Az FTC olimpiai bajnokai, sportolói, edzői, sportvezetői nyílt levélben állnak ki Liu Shaolin Sándor mellett. Íme, a nyílt levél:
 
„Mi, a Ferencvárosi Torna Club bajnokai, sportolói, sportvezetői szakosztályaink képviseletében megdöbbenve olvastuk egy internetes oldal közösségi médiafelületén megjelent hétvégi posztot, amelyben „kínai vendégmunkásnak” titulálták a magyar sport első téli olimpiai bajnokainak egyikét, immár a Fradi Család egyik tagját, Liu Shaolin Sándort. Elítéljük a szerzőt és bocsánatkérésre szólítjuk fel.
 
Az FTC sportolója, „családtagunk” magyar édesanyától Magyarországon született, itt nőtt fel, ezt az országot tekinti hazájának. Erről többször, több helyen is egyértelműen nyilatkozott. Az internetes újság és annak főszerkesztőjének kirekesztő magatartását, gúnyolódását visszautasítjuk és elvárjuk, hogy az oldal és a poszt szerzője kérjen egyértelmű bocsánatot az olimpiai bajnoktól. A Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnokaként, sportolójaként, edzőjeként, sportvezetőjeként elfogadhatatlannak tartunk bármilyen magyarázatot az ilyenfajta kirekesztésre. Álláspontunk ilyen kérdésekben egész pályafutásunk során egyértelmű volt és lesz: semmilyen kirekesztő magatartást nem tartunk elfogadhatónak.
 
Liu Shaolin Sándor, veled vagyunk, és együtt üzenjük a kirekesztőknek: Mi a Fradiban egyek vagyunk”

A nyílt levelet aláírták:
 
Magyar Zoltán, Bácsi Péter, Sike András, Kótai Mihály, Bedák Pál, Szántó Imre, Elek Gábor, Szucsánszki Zita, Kökény Bea, Schuch Timuzsin, Kazi Tamás, Galambos Tibor, Hudák Gábor, Kercsó Árpád, Hajnal Tamás, Kovacsics Anikó, Gerendás György, Kósz Zoltán, Komáromi Tibor, Fodor Rajmund, Pádár Ildikó, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Zsolt, Horváth Attila, Vágóné Solti Mária, Bathó Márta, Dörnyei Balázs, Orosz Andrea, Prukner László
 
Fotó forrása: Christof Koepsel - International Skating Union (ISU)/ISU via Getty Images

 

Videók