Példátlan magyar siker született snowboardban

Gyarmati Panka szenzációs sikert aratva megnyerte a kaliforniai Mammoth-ban rendezett US Grand Prix-t a snowboardosok slopestyle szakágában, ezzel megszerezte az első magyar világkupa-győzelmet a havas sportokban.


A hazai szövetség közleménye szerint nincs annyi felkiáltójel, amely elég lenne annak érzékeltetéséhez, mit jelent az, hogy egy magyar snowboardos abban az országban nyer nemzetközi versenyt, ahol a szabadstílusú snowboardozást feltalálták.

Gyarmati 2011-ben junior világbajnok volt. Kétszer volt eddig nagyon közel a világkupa-dobogóhoz, mindkét alkalommal negyedik helyet szerzett. A tavalyi, kreischbergi felnőtt világbajnokságon slopestyle-ban bejutott a hatosdöntőbe, de a bemelegítésnél elesett és agyrázkódást szenvedett. A döntőben már nem tudott rajthoz állni, de hatodik helye mindmáig a legjobb magyar eredmény havas sport világversenyén.

Most pedig megvan végre az első győzelem a FIS Világkupában. Tíz hónappal azután, hogy a tavalyi szezon végén karját törte. Ez volt Panka első versenye a sérülése óta.

Az utóbbi két hónap nagy részét a coloradói Breckenridge-ben, a Kirk’s Campben edzéssel töltötte. Elmondása szerint sokat fejlődött mind technikailag, mind mentálisan, mind pedig stílus terén. Ezek pedig elengedhetetlen összetevői a sikernek.

A magyar deszkás 16 órás autóút után hétfőn érkezett a kaliforniai Mammoth Mountainra. A síterep már huszadik éve látja vendégül a legjobb amerikai snowboardosokat és freestyle sízőket, a US Grand Prix keretén belül.

A keddi edzést követően a szerdai nap eredetileg a selejtezőre volt szánva. A szervezők azonban a kedvezőtlen időjárási előrejelzés ismeretében, félve a péntekre várható 160 km/h-s szél miatt szombatról előre hozták a slopestyle döntőket is. A női mezőny számára selejtezőt sem rendeztek, az első csúszás rögtön élesben ment.

Gyarmati Panka másodikként csúszott, és már az első körben beadott egy olyan menetet, amit a bírák 82.75 pontra értékeltek a lehetséges 100-ból. Ez már akkor kiváló eredményt sejtetett. Bár sok erős ellenfél volt a mezőnyben, ilyen magas pontszámmal nem ritkán dobogón lehet végezni. Pankát végül sem az első, sem a második sorozatban nem tudták felülmúlni.

"Nem hiszem el, hogy megnyertem az első világkupa-versenyem! Nagyszerű érzés, hogy két ilyen nehéz év után visszatértem, erősebben mint valaha" - írta ki Facebook-oldalára pénteken Gyarmati Panka.

A slopestyle a szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. Igazán találó magyar elnevezése nincs. 2014 óta olimpiai sportág.

Videók