Több mint negyed évszázad után mondott le a Nemzetközi Szánkó Szövetség elnöke

Einars Fogelis váltja Josef Fendtet.


A korábbi főtitkárt, Einars Fogelist választotta meg a Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) új elnökének a szervezet hétvégi online kongresszusa.

A 60 éves lett sportvezető a 73 esztendős német Josef Fendt örökét vette át, aki 1994-től irányította a szervezetet, és a következő ciklusra már nem jelöltette magát.

A FIL honlapján a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Fendt kiemelte: a világszervezet 63 éves történetében Fogelis csak a harmadik elnök, s az általa irányított vezetés elsődleges feladata az lesz, hogy a sportág megőrizze a helyét az olimpiai műsorban.

Az olimpiai ezüstérmes (1976), kétszeres világbajnok (1970, 1974) Fendt 35 évet töltött a sportág vezetésében, ebből 26 évet elnökként. Irányításával a sportág anyagi helyzete stabillá vált, köszönhetően a hosszú távra megkötött szponzori szerződéseknek, valamint a fokozott televíziós jelenlétnek.

A FIL kongresszusa döntött arról is, hogy 2024-ben az 52. világbajnokság helyszíne a németországi Altenberg lesz.

Borítókép: Dmitry Feoktistov\TASS via Getty Images

Videók