Valter: Nem lehet a közepes szintet megcélozva a csúcsra jutni

Azért edzett, hogy a legjobb legyen.


A Giro d'Italián és azt követően is nagy célokat tűzött ki maga elé Valter Attila, aki három napig vezette az összetettet az olasz országúti kerékpáros körversenyen.

A Giro első, keddi pihenőnapján tartott online sajtótájékoztatón a Groupama-FDJ 22 esztendős kerékpárosa kiemelte: a kerékpársport egyik legértékesebb mezében, a Maglia Rosában töltött három nap három jó élményekkel teli évnek tűnt számára.

"Óriási támogatást kaptam hazulról, és most már a mezőnyben is tudják, ki vagyok, megjegyezték a nevem, és hogy honnan jöttem" - fogalmazott a 10 szakasz után az összetett ötödik helyén álló Valter. Mint mondta, rengeteg üzenetet kapott, és a közösségi médiában sorra látta az őt buzdító képeket.

"Ez valóban a mi trikónk volt, nem pedig az enyém. Nekünk, kerékpárosoknak ez az életünk, keményen dolgozunk azért, hogy jó versenyzők legyünk. Akkor is csinálnánk, ha otthon senkit nem érdekelne. Így viszont még inkább szeretnék jó eredménnyel zárni, mindenki megérdemli, hogy felhasználjam ezt az óriási löketet" - fejtette ki. Felidézte: jól esett neki, hogy a Puskás Arénát rózsaszínnel világították meg a tiszteletére, mint ahogy az is, hogy egy cukrászda süteményt nevezett el róla.

Felelevenítette a hatodik szakasz befutóját, amelyen átvette a rózsaszín trikót. Mint mondta, hátránya ismeretében menetközben kiszámolta magának, hogy mennyit kaphat, így az egy kilométeres kaputól már biztos volt benne, hogy át fogja venni a vezetést összetettben. Valter Attila megemlítette a nyitószakaszon első Filippo Gannától kölcsönkapott rózsaszín napszemüveget is, és hangsúlyozta: kiváló érzés volt az Ineos Grenadiers időfutam-világbajnok, pályán négyszeres vb-aranyérmes bringásának szemüvegében tekerni három napig. Előre tekintve hangsúlyozta: még 11 szakasz hátravan, be kell fejezni a versenyt, amelyen szeretne még jó eredményeket elérni, rendkívül motivált, s még jobban szeretné meglepni az embereket a második és harmadik héten.


Fotó: Vincenzo Izzo/LightRocket via Getty Images

A sportág legendás hegyei közül tavaly a Stelviót, idén a Zoncolant kell megmásznia a mezőnnyel. Mosolyogva úgy fogalmazott: Dobogókőn is fel lehet készülni ezekre az emelkedőkre, csak sokszor kell megmászni. Elárulta: a szoros felkészülés miatt a hegyet nem tudta külön bejárni, ám leginkább fejben kell rendben lennie, hogy az összetettet nagyban befolyásoló, nehéz szakasz végén készen álljon az egyórás szenvedésre. Valter felkerült a cyclingnews szakportál friss listájára, amelyen a végső győzelemre esélyeseket rangsorolták. Az MTI kérdésére, hogy mit gondol erről, azt monda, kettős érzések kavarognak benne.

"Egyrészt örülök, hogy egy ilyen sorban ott a nevem az eddigi háromhetes eredményemet figyelembe véve. Másrészt rosszul is esett volna, ha nem írnak rólam összetett esélyesként. Nem azért, mert odahelyezném magam a biztos top öt vagy a dobogósok közé, mivel nagyon sok van a végéig, lehet, hogy be kell majd érnem egy sokkal rosszabb eredménnyel is. Viszont tíz nap után 44 másodperc hátrányom van, és eddig jól sikerült minden szakasz." A kiemelkedő eredmények bevallása szerint gyerekkora óta benne vannak.

"Nem lehet a közepes szintet megcélozva a csúcsra jutni. Azért edzettem, hogy a legjobb legyek. Ugyanakkor mindig hittem a fokozatosságban, nem kapkodtam el a lépéseket. Most a hamar érkezett nagy siker nyomán még magasabbra kell tennem a lécet" - fogalmazott. Rámutatott: mindig benne volt, hogy háromhetes viadalon összetett menő lehessen, vagy olimpiai, netán világbajnok, ugyanakkor nagyon kevés embernek jönnek össze ezek a célok.

"Szeretnék sárga trikós lenni, vagy megnyerni az olimpiát, hisz ha az lett volna a cél, hogy kijussak az ötkarikás játékokra, akkor soha nem fogok nyerni" - szögezte le. Hozzáfűzte: a friss sikerekkel más lesz az élete, ehhez hozzá kell szoknia, de csak annyiban engedi majd változni a körülményeket, ameddig az neki is jólesik. A megnövekedett hírnevet pedig nem a saját, hanem a magyar kerékpársport javára kívánja fordítani. A mezőny másik magyar versenyzője, Dina Márton (EOLO-Kometa) az összetett 116. helyéről várja a szerdai folytatást: a Perugia és Montalcino közötti, murvás részeket is tartalmazó 162 kilométert. A 104. Giro d'Italia mezőnye összesen 3479,9 kilométert teker, amíg jövő vasárnap célba ér Milánóban.

Sport365.hu - A Call of Duty-tól a Giro d'Italia élmezőnyéig

Tavaly ilyenkor Valter Attila nem tudta, merre tart a karrierje. A versenyek a világjárvány miatt elmaradtak, a CCC Team csapatát a megszűnés fenyegette, tehát a magyar versenyző beismerte, hogy volt néhány ideges pillanata. A Tour de Hongrie megnyerése után sikerült meggyőznie a Groupama-FDJ istálló főnökeit, hogy lehetőséget adjanak számára a nagyszínpadon.

Borítókép: Lorenzo Di Cola/NurPhoto via Getty Images

Videók