Valter Attila rangos helyen végzett a Golden Boy szavazáson

A fiatal kerékpáros már a Giro d'Italián is szép eredményt ért el.


Valter Attila hatodik helyen zárt azon a szavazáson, amely a profik között 2020-ban bemutatkozó országúti kerékpárosokat rangsorolta.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója alapján a Velo-club francia szaklap minden évben rangsorolja a profik, vagyis a kerékpársport legmagasabb két osztályában első évüket teljesítő európai fiatalokat. A legjobb tíz közé először került magyar bringás a 22 éves Valter révén, aki ebben az idényben az - esztendő végén megszűnő - lengyel CCC-ben tekert, a következő szezonban pedig a franca Groupama-FDJ versenyzője lesz.

A Tour de Hongrie-győztes Valter elindult a Giro d'Italián - Bodrogi László után második magyarként -, amelyen az utolsó előtti szakaszon kilencedik lett, összetettben pedig a 27. helyen zárt.

A tízes lista élén a 22 esztendős portugál Joao Almeida zárt, aki első háromhetesén rajthoz állva nagy meglepetésre 15 szakaszon viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az olasz körversenyen, amelyen végül negyedikként végzett.

Borítókép: Vanik Zoltán
 

Videók