Újabb nagy elismerést kapott Valter Attila

Ő rajtoltatja el a szombaton rajtoló V4 kerékpárverseny magyar szakaszát.


Az idei Giro d'Italia összetettjét három napon át vezető Valter Attila rajtoltatja el szombaton a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar szakaszát - jelentette be Iglói-Nagy István, a külgazdasági és külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának vezetője az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elhangzott: a pandémia miatti tavalyi kényszerszünet után idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a versenyt, amely Magyarország júliusban kezdődött V4-es elnökségére és a négy közép-európai ország közötti együttműködés fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet.

A V4 Nagy Rajtja szombaton fél 2-kor lesz a Várkert Bazárnál, majd a budakeszi lassú rajtot követően Pannonhalmáig 157,3 km-t tesz meg a mezőny. A következő szakaszt vasárnap a szlovákiai Újbányán tartják meg, a cseh etapot jövő szombaton, a lengyelt pedig egy nappal később rendezik meg.

Borítókép: Facebook.com/ Valter Attila 

Videók