Több műtétet is végrehajtottak Egan Bernalon

"A következő 72 órában az intenzív osztályon megfigyeljük."


Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kerékpároson hétfőn több műtétet is végre kellett hajtani súlyos balesetét követően, jelenleg pedig egy bogotai kórház intenzív osztályán kezelik.

Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd az éjszaka folyamán gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket.
"A következő 72 órában az intenzív osztályon megfigyeljük, miként reagál a szervezete a beavatkozásokra" - írta közleményében a La Sabana klinika. - "A rehabilitációs folyamatot már megkezdtük, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a páciensünknél".

A 25 esztendős bringás hétfő reggeli edzése közben Gachancipában nagy sebességgel egy álló busznak ütközött, amely rálógott az útra. Az első beszámolók még könnyebb sérülésekről szóltak, de a kórház ezt szinte azonnal cáfolta. Bernal csapata, az Ineos Grenadiers hétfőn azt közölte, hogy versenyzője állapota stabil, és további vizsgálatok várnak rá.

A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d'Italián pedig tavaly győztes Bernal idén a francia körversenyen szeretett volna újra nagyot alkotni, s a tervek szerint a február 10-én kezdődő Tour de la Provence-on kezdte volna a szezont.

Borítókép: Facebook.com/ Ineos Grenadiers 

Videók