Sárgába öltözött Brüsszel belvárosa

Százezrek gyűltek össze a Tour de France miatt.


A szombaton rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körverseny csapatbemutatójára százezrek gyűltek össze Brüsszel belvárosában, amelyet sárgába "öltöztettek" Eddy Merckx ötven éve aratott diadalának emlékére.
 
A belga főváros számos pontján a legendás versenyző óriásképe köszön vissza, a város egyik leghíresebb látnivalója, a Manneken-Pis, a "pisilő kisfiú" bronzszobrára is az összetett győztesnek járó sárga trikót öltöttek.
 
"Eddy nélkül nem innen rajtolna a viadal" - jelentette ki honfitársáról az olimpiai bajnok Greg Van Avermaet a bemutatón.
 
Fotó: Adam Berry/Getty Images
 
A Tour de France idén azért rajtol Brüsszelből, hogy méltóképpen megemlékezzen minden idők legnagyobb bringásának tartott Merckx első Touron aratott diadalára, amely éppen ötven éve volt. A Kannibál becenevű bringás később további négyszer diadalmaskodott, ezzel a spanyol Miguel Indurain, a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault mellett egyike annak a négy sportolónak, aki ötször ért sárga trikóban a párizsi befutóhoz. Merckx 34 szakaszgyőzelmével pedig egyedüliként rekorder a világ leghíresebb és legnagyobb presztízsű körversenyét tekintve.
 
A 74 éves sportember nemcsak a Touron volt domináns a korszakában, ugyanis nyert öt Giro d'Italiát és egy Vuelta a Espanát is, 11 Grand Tour-elsősége pedig szintén rekord. A háromszoros világbajnok nemcsak a háromhetes viadalokon emelkedett ki a mezőnyből, hanem a klasszikus egynapos versenyeken is: az öt legnagyobb versenyen - Milánó-San Remo, flandriai körverseny, Paris-Roubaix, Liege-Bastogne-Liege és lombardiai körverseny - összesen 19-szer lett első. Mindössze hárman nyertek mindegyiken legalább egyszer, de ő egyedüliként valamennyin legalább kétszer győzött.
Fotó: Tim de Waele/Getty ImagesTim de Waele/Getty Images
 
A 106. Tour de France, melyen a sárga trikó bevezetésének századik évfordulóját is ünneplik, szombaton egy 192 kilométeres szakasszal rajtol Brüsszelben, majd vasárnap szintén a belga fővárosban rendeznek egy csapat időfutamot, majd a mezőny hétfőn tér át Franciaországba. A Tour 1958 után másodszor veszi kezdetét Brüsszelben.
 
Kiemeltkép: Chris Graythen/Getty Images

Videók