Ismertették a Giro d'Italia teljes útvonalát

Két időfutam és hat hegyi befutó vár a mezőnyre.


Két időfutam és hat hegyi befutós szakasz, valamint közel 47 ezer méter szintkülönbség leküzdése vár a mezőnyre az idei Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen.

Azt már február elején nyilvánosságra hozták, hogy a Nagy Rajtnak (Grande Partenza) Torino ad otthont, arra pedig a teljes útvonal szerdai ismertetésén derült fény, hogy a milánói célig tartó 3450 kilométer során - mint arról a cyclingnews szakportál beszámolt - a sprintereknek hat szakasz kedvez majd.

Két, összesen 38,4 kilométeres etap - az első és az utolsó - lesz egyéni időfutam, a hét dombos résztáv és hat hegyi befutós szakasz nyomán pedig elsősorban a klasszikus hegyimenők harcolhatnak majd az összetett elsőségért.




A koronavírus-járvány miatt 2020-ban a tavasz utolsó hónapjáról októberre halasztott Girót idén május 8. és 30. között rendezik meg. Az eredeti tervek szerint tavaly Magyarországon rendezték volna a Grande Partenzát, a Giro első három szakaszát. A magyar szervezők októberben még reményüket fejezték ki, hogy 2021-ben, esetleg 2022-ben pótolhatnak. A járványhelyzet bizonytalansága miatt azonban idén erre még nem kerülhet sor, mivel mind a 21 szakaszt Olaszországban rendezik.

A tervek szerint két magyar bringás áll rajthoz az idei Girón: a tavaly is résztvevő Valter Attila (Groupama-FDJ), valamint a Grand Tour-újonc Fetter Erik (EOLO-Kometa) is ott lehet a 184 bringást felvonultató olasz háromhetes viadalon.

Borítókép:  Lorenzo Di Cola/NurPhoto via Getty Images

Videók