Videón a magyar kerékpárverseny horrorfilmbe illő jelenete

Az elmúlt 20 év legnagyobb balesete történt Tótvázsonynál.


Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, mintegy 50 résztvevő esett el.

Frissítés: A velo.hu néhány fontosabb információt kapott Prohászka Attila főszervvezőtől, a balesetet szenvedett és kórházba került versenyzőkről.

19 sportolót szállítottak kórházba. Nincs életveszélyes állapotú sérült, nincs senki lélegeztetőgépen. 5 versenyző súlyos sérüléssel, töréssel és/vagy eszméletvesztés miatt került a kórházba. Mindegyikük állapota stabil, hárman, a törések miatt műtétre várnak. A többi kórházba szállítottnak szerencsére kisebb mértékű sérülései vannak. Minden sérültnek jobbulást, gyors felépülést kívánunk!

A velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél.

A balesetről Pogonyi Tibor készített felvételt. A videón jól látszik, hogy többen a földre estek kerékpárjukkal és az is kivehető, ahogy az egyik versenyző átrepül a szalagkorlát felett. A teljes felvételen a kerékpáros bukás előtti sebessége is látható. A videó teljes verzióját itt tekinthetik meg.

Pogonyi Tibor felvétele az I. Gran Gella Giro Kupán történt bukásról

A balesetben 19-en sérültek meg, akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek.



"Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege" - írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és "ripityára tört sisakkal" megúszta.

Az MTI érdeklődésére Szilasi - aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője - azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoztak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette: a balesetben 19-en sérültek meg - 17 férfi és 2 nő - akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is.

A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték - tette hozzá. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője arról tájékoztatott: a baleset egy zártkörű verseny előre egyeztetett útvonalán történt. A résztvevők a kijelölt utak teljes hosszán jogosultak voltak közlekedni az úttest jobb oldalán, a nagyobb bolyokat autós és motoros rendőrök is kísérték.

 

 

A Velo posztja alá folyamatosan érkeznek a kommentek. Vannak olyanok akik a sérültek állapotáról számolnak be, míg mások a szervezéssel kapcsolatos információkat osztanak meg. A véleményüket leírók között vannak versenyzők, nézők, de olyan hozzászólás is akad, amiben egy arra motorozó túrista írja le a tapasztalatait. 

"Borzasztó volt látni a bukás után a helyszínt! Sajnos érintettek vagyunk. A férjem horzsolásokkal megúszta, sajnos a csapattársa nem volt ilyen szerencsés! Most várjuk Székesfehérváron a kórházban, hogy mi a helyzet vele! Soha többé nem szeretnék ilyet látni és nem is kívánom senkinek!" - írta az egyik versenyző párja.

Egy versenyző arról számolt be, hogy nagy sebességgel repült át a korlát felett, de ahhoz képest szerencsésen megúszta a balesetet:

"A kanyartól nem látszott a bukás. Mire észrevettem már ott is voltam! Fékeztem, de a bitumen patka megdobott. Átrepültem a korlát felett. Remélem zúzódásokkal megúsztam! Amikor kimásztam az árokból mindenhol fekvő , jajgató emberek és sok sok vér!! Asszem elment a kedvem a versenyektől!"

Egy másik érintett arról ír, hogy nem a sok helyen elhangzó 70km/h-s sebességgel haladtak.

"Szolid becslés a 70km/h, nálam 85,5 volt a maximum, pedig fékezni is kellett. Ráadásul az utolsók között voltam, akiket épp nem kapott el a dominó, egyszer csak csattanás, hátranéztem, és ketten jöttek, a többiek eltűntek, Reméljük ez volt az első és utolsó Gella Kupa ebben a formában..."

Többen megemlítették, hogy a tömegrajt lehetett az, ami előidézte a balesetet:

"Jobbulást mindenkinek. Remélem számon lesz kérve a rendezésért felelős banda. Kellett volna lassúrajt és nem volt, pont. Nem kell magyarázkodni."

"Az egész mezőnyt ráengedni rögtön egy 80-90km/h-ás lejtmenetre, igen merész húzás volt. Nagyon remélem hogy komoly baj senkinél sem történt! Mindenkinek jobbulást és gyors felépülést!"

"Úgy volt, hogy a lejtő aljáig lassú rajt lesz. Ennek ellenére már az emelkedőn kemeny tempó volt. Mivel a mezőnyben az Epronexes első sor szinttől a 49 éves masterig mindenki volt, a mezőny fele a lejtő előtt már nem látott ki a fejéből a max pulzuson. Azután jött a lejtő. Az én garminom 89 km/h-t mért. Maradtam is hátra mert nagyon nem éreztem jól magam. A baleseti helyszín borzalmas volt. én mint vén master, nem indulok többet olyan versenyen, ahol profik is tolják a tempót. Jobbulást mindenkinek!!!"

Az egyik hozzászóló arról is beszámolt, hogy beszéltek a szervezővel a baleset után.

"Mi beszéltünk az egyik szervezővel. Újraélesztés is volt. Koponyatörés stb. A szervező azzal védekezett hogy a Tour-on is van ilyen lejtmenet, meg hogy leért egy pedál a padkához és azért volt a bukás. Minden más kategóriát el tudtak indítani lassúrajttal csak minket nem? Mindenkinek jobbulást kívánok..."

Egy motoros arról írt, hogy az útszakasz egy része nem volt lezárva a forgalom elől:

"Motorral mentem Pécselyről Veszprém felé, találkoztam a mezőnnyel, egyszercsak a verseny közepén találtam magam, de más, idegen autósok is voltak ott, sok rendőr is volt, de nem szólt sehol senki nekünk, hogy verseny van és le van zárva az út, de a bringásokat kísérő kocsik is érdekesen közlekedtek. Nem mintha értenék hozzá, de mint kívülállónak, nekem ez furának tűnt, aztán ahogy lehagytam őket, már jött is szembe két mentő, sejtettem, hogy történt valami. Jobbulást mindenkinek, remélem meggyógyultok mihamarabb!"

Borítókép: Facebook.com/Bringasport (A borítókép csak illusztráció)

Sport365.hu - "Az, hogy az amatőrök elől voltak ezen a pályán, előre borítékolta a tragédiát."

Kormos Veronika, a Ventus Cycles háromszoros magyar bajnok kerékpárversenyzője ott volt azon a magyarországi versenyen, amely egy hatalmas bukással kezdődött. A rutinos kerékpáros őszintén mesélt a baleset körülményeiről, a szervezés esetleges hibáiról, és arról is miként lehetett volna elkerülni a tömegbalesetet. Frissítés: A velo.hu néhány fontosabb információt kapott Prohászka Attila főszervvezőtől, a balesetet szenvedett és kórházba került versenyzőkről.

Videók