"Erős hittel, a súlyos balesete után is top formában lehet Fetter Erik."

A Tour de Hongrie főszervezője szerint Fetter Eriknek minden esélye megvan arra, hogy teljesen felépüljön és újra remekeljen a versenyeken.


Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Fetter Eriket súlyos baleset érte egy edzés során, amelynek következtében eltörött a kulcscsontja, elrepedt több bordája és a csigolyái is megsérültek. A baleset esetleges következményeiről, és az eset tanulságairól Eisenkrammer Károllyal, a Tour de Hongrie főszervezőjével beszélgettünk.

- Mi a véleménye Fetter Erik balesetéről?

- Ez emberileg a legnehezebb. Most az a legfontosabb, hogy Erik felépüljön és az, hogy ő és a családja is higgyen a teljes gyógyulásban. Emellett mindez persze óriási veszteség Erik pályafutásában, a magyar kerékpársportnak és a szövetségnek is.

"Egy kerékpáros karrier során a versenyhelyzetben történő balesetek benne vannak a pakliban, de edzéskörülmények között közlekedési balesetként nem szabadna ilyennek történnie."

- Milyen hatással lesz ez Fetter Erik karrierjére?


- Fel fog gyógyulni, ebben biztos vagyok. Fiatal és erős. Szükség van rehabilitációra, de utána ismét fantasztikus eredményeket fog produkálni ez a kiváló versenyző.

- Önnek volt nagy bukása? Amennyiben igen, hogyan dolgozta fel?


- Volt több komoly sérülésem. Versenyen estem a legnagyobbat, de mindig tovább tudtam lépni, nem okozott blokkot vagy félelmet az eset. Ehhez viszont fejben kell nagyon ott lenni. Nemcsak a testi, hanem a lelki rehabilitációra is szükség van egy ilyen komoly baleset után.

"Amennyiben Erik megkapja mindazt a támogatást, amire szükség van a felépüléshez, és ő maga is hinni fog a teljes gyógyulásban és a sikerekben, akkor ismét top formában lesz."


Fetter Eriknek több csontja is eltört vagy megrepedt.

- Mi az üzenete a közlekedők számára? Mi lehet az eset tanulsága?

- Közös az út, közös a felelőssége mindenkinek. A kerékpárosnak és az autósnak is oda kell figyelni.

"Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a közúti balesetnél, amiben kerékpáros is szerepel ott az autós és a kerékpáros közül mindig a bringás szenvedi el a nagyobb sérülést."

Éppen egy olyan sajtótájékoztatóra tartok, ahol a biztonságos kerékpáros közlekedésről fogunk beszélni és az új táblákról, amik kihelyezése ezt a célt fogja segíteni.

Képek: Facebook.com/Erik Fetter - Athlete

Sport365.hu - Óriási bravúrt hajtott végre Fetter Erik

A kométa csapatát erősítő, 20 éves magyar kerékpáros élete legjobb teljesítményét vitte véghez a 139 km hosszú szakaszon. Az etapot Andrea Bagioli nyerte, mögötte a szlovén Roglic ért be. A dobogó harmadik fokára Bisseger állhatott fel. Közvetlenül mögöttük ért be Dumoulin és a magyar tehetség Fetter Erik.

Videók