Ennyi WorldTeam még sosem indult a magyar körversenyen

Az Asztana Qazaqstan Team is bejelentette a részvételét.


Visszatér a csapatverseny címvédője, a kazah Asztana Qazaqstan Team a májusi magyar kerékpáros körversenyre, a Tour de Hongrie-ra, amelyen így már rekordot jelentő tíz WorldTeam-csapat indul.

A viadal csütörtöki hírlevelében a szervezők emlékeztetnek, hogy a sportág egyik legismertebb márkája az Asztana, a 2006 óta működő profi csapat megszámlálhatatlan világraszóló sikert ért el az évek során, a legnevesebb bringásokkal a soraiban.

A kazah együttes már 2020-ban is nevezett a magyar körversenyre, ám akkor a koronavírus-járvány kirobbanása keresztülhúzta a számításokat. A csapat így tavaly versenyezhetett először Magyarországon, s mindjárt le is tette a névjegyét, ugyanis megnyerte a csapatversenyt. Az Astana Qazaqstan Team vezérigazgatója nem más, mint a kazah Alekszandr Vinokurov.

A klub abszolút sztárja az öt év után visszatért, kétszeres Giro d'Italia-, egyszeres Tour de France- és Vuelta a Espana-győztes olasz Vincenzo Nibali. A csapat keretét ebben az évben hét ország 29 profi bringása alkotja.

A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan 24 csapat részvételével.

A 2022-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
Movistar Team (spanyol, WorldTeam)
Israel Start-Up Nation (izraeli, WorldTeam)
Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
DSM (holland, WorldTeam)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)
Asztana Qazaqstan Team (kazah, WorldTeam)7

Borítókép: TDH.hu/Vanik Zolátn

Borítókép:

Videók