Dina Márton ezüstérmet szerzett a Coppi e Bartalin

Az utolsó szakaszt az élről kezdte a magyar versenyző.


Óriási magyar siker kerékpáron. Dina Márton az összetett második helyen végzett a Coppi e Bartali hegyi kerékpárverseny pontversenyében. 

A verseny két olasz kerékpározó Fausto Coppi és Gino Bartali rivalizálásához kötődik, amely az olasz kerékpártársadalmat megosztotta, még az 1940-es években. Ezt a kerékpárversenyt minden évben megegyezik, és a szervezők úgy döntöttek, hogy mindkét kerékpárosról elnevezik. Innen jött az elnevezés. 

A kerékpárverseny öt szakaszból áll és a 2021-es évben sokáig a Kométa Cycling Team magyar versenyzője, Dina Márton állt az élen. 

A verseny utolsó 166 kilométeres szakaszát Forliban tartották.

Ezen a szakaszon a rajtot a magyar versenyző nem kapta el jól, amely később az összetett győzelmébe került. 

Az utolsó szakaszon, amely a Rocca delle Caminate körút hét körét foglalta magában, hosszú időn át egy hetes csoport vezette: Honorè (Deceuninck-QuickStep) Carboni (Bardiani), Jorgensen, Swift , De Marchi, Osorio és Fancellu volt az első hét helyezett sorrendje. 

A szakasz utolsó 20 kilométerre azonban ezt a csoportot még nyolcan utolérték, így egy tizenötös csoport vághatott neki a verseny ezen részének. Az idei évben az utolsó szakaszt a dán Honoré nyerte meg, míg az összetett győzelemnek a kolumbiai Osorio, örülhetett, aki Dina Mártont és az olasz Antonio Nibalit előzte meg. 

Borítókép: Facebook.com/ Dina Márton


 

Videók