Ausztrál győzelem a Tour de France első hegyi befutóján

Ben O'Connor volt a leggyorsabb a közel 150 km-es szakaszon.


Az ausztrál Ben O'Connor nyerte vasárnap a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei első hegyi befutóját, a kilencedik szakaszon az éllovas és címvédő szlovén Tadej Pogacar megtartotta első helyét az összetettben.

A Cluses és Tignes közötti 144,9 kilométeres táv végén az idei francia körverseny első hegyi befutója és mintegy 4500 méter szintkülönbség várt a mezőnyre. A tavaly második szlovén Primoz Roglic sérülés miatt, míg a sárga trikót hat napon keresztül viselő holland Mathieu van der Poel a tokiói olimpia hegyikerékpáros versenye miatt feladta a viadalt, így egyikük sem volt már ott a karavánban.

Vasárnap öt kategorizált emelkedőt, közte két első és egy kiemelt kategóriás hegyet kellett megmászniuk a kerékpárosoknak az újabb hideg és esős versenynapon. Mintegy negyvenen tekertek el a főmezőnytől, amelyből az összetett második helyét eddig bravúrosan tartó belga Wout van Aert az utolsó 70 kilométerre szakadt le.

A záró hegy, a Tignes - itt nyert 2019-ben szakaszt Valter Attila a fiatalok Tourjaként számon tartott Tour de l'Aveniren - 21 kilométer hosszúsággal és 5,6 százalékos átlagmeredekséggel várta a bringásokat. Az emelkedőt a szökevények közül hárman közelítették meg az élen, és előbb a Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-győztes kolumbiai Nairo Quintana, majd honfitársa, Sergio Higuita szakadt le Ben O'Connorról, aki az etap előtt nyolc perc lemaradással állt összetettben. Az olasz körversenyen aratott tavalyi sikere után az AG2R Citroën 25 esztendős ausztrál kerékpárosa másodszor ünnepelhetett etapgyőzelmet Grand Touron.

Az éllovas Pogacar csoportjában csapata, az UAE diktálta a tempót, ügyelve arra, hogy a sárga trikóra ne legyen veszélyes O'Connor, majd a záró hegy derekán az Ineos Grenadiers állt az élre és "rostálta ki" Pogacar segítőit. A csoportot Richard Carapaz indulása robbantotta szét, majd Pogacar támadott vissza rögtön - négy kilométer volt ekkor vissza -, és szakította le a szombatihoz hasonló módon minden kihívóját. Ezzel további fél perccel növelve előnyét közvetlen riválisai előtt a 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik szlovén, aki hat perccel O'Connor után tekert át a célvonalon.

Eredmények:

9. szakasz, Cluses-Tignes, 144,9 km, hegyi befutó:
1. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroën) 4:26:43 óra
2. Mattia Cattaneo (olasz, Deceuninck - Quick-Step) 5:07 perc hátrány
3. Sonny Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious) 5:34 p h.
...6. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:02 p h.
7. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 6:34 p h.
8. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
...10. Rigoberto Urán (kolumbiai, EF) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 34:11:10 óra
2. O'Connor 2:01 perc hátrány
3. Urán 5:18 p h.
4. Vingegaard 5:32 p h.
5. Carapaz 5:33 p h.

A hétfői szünnap után kedden az Albertville és Valence közötti 190,7 kilométeres távval folytatódik a 108. Tour de France. A mezőny összesen 3414 kilométert tesz meg, amíg a párizsi Champs-Élysées-n célba ér július 18-án.

Borítókép: Facebook.com/Le Tour de France

Videók