A gyomorrontás nem lassította a magyar kerékpárost

De így is akadt oka a bosszankodásra.


Filutás Viktor a 11. helyen végzett pénteken a pályakerékpárosok pontversenyében a minszki Európa Játékokon.
 
A Minszk Aréna Velodromban a pénteki program a 160 körös, 40 kilométeres távval zárult, melynek a 22 éves magyar kerekes 16 vetélytársával együtt vágott neki. Filutás a start előtt nem sokkal nem szeretett volna jóslásokba bocsátkozni, mosolyogva annyit mondott csak, hogy mindent meg fog tenni, ám nincsenek könnyű napok mögötte, ugyanis két napja gyomorrontással küzd.
 
A viadalnak egészen különleges ritmusa és lüktetése van. A 160 körből minden tizedik bír kiemelt jelentőséggel, mivel azok végén lehet pontot szerezni. A részhajrák első négy helyezettje kap pontot, 5, 3, 2, 1-es felosztásban. A többi körben tulajdonképpen arra készülnek és helyezkednek a versenyzők.
 
A BVSC sportolója bátran kezdett, a 10. körben még lemaradt a pontszerzésről, a 20.-ban viszont második volt. Ezt követően hosszú körökre "megbújt" a mezőnyben, a hatodik hajráért viszont megint elindult, amiért egy negyedik hely, illetve egy pont lett a jutalma. 
 
A folytatásban ismét "utazott" a mezőnnyel, melyben folyamatos váltott vezetéssel tekertek együtt a versenyzők. Filutás szemre jó tempóban haladt, végig figyelte vetélytársait, s a 110. kör végén újra a negyedik helyet (1 pont) szerezte meg, majd 30 körrel később a harmadik pozícióval további két pontot gyűjtött. A verseny utolsó szakaszában aztán igyekezett a lehető legjobb helyen tekerni, de pontot már nem tudott szerezni, a hetedik helyen gurult át a célvonalon, a 7 pontjával pedig a 11. pozícióban zárta a viadalt. 
 
"Dühít ez a verseny, mert nagyon jó erőben vagyok, több is lehetett volna benne" - nyilatkozta az MTI-nek Filutás. - "Sajnos ilyenkor jön ki, hogy nagyon hiányzik, kellene egy pálya, ahol edzhetnénk, mert így egyszerűen nem lehet. Korábban ellenük, az elitbe tartozók ellen a 17-18. voltam, most 11., ami jó, de jobb is lehetne, ez bosszant. A gyomorrontással egyáltalán nem is foglalkoztam, nem zavart."
 
Forrás: MTI, Fotó: sportkult.net

Videók