Valter Attila beírta magát a 95 éves Tour de Hongrie történetébe

Fantasztikus magyar sikert ünnepelhettek a szurkolók a Tour de Hongrie utolsó versenynapján.


Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, miután a szerdai zárószakasz utolsó kilométerén kiváló versenyzéssel lerázta riválisait.

A királyetapon három gyorsasági részhajrá és - a kékestetői hegyi befutóval együtt - három hegyi hajrá várt a 109 fős mezőnyre, amely 13 fokban, borús időben vágott neki Miskolcról a 188 kilométeres, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak.

A sárga trikós ausztrál Kaden Groves mögött a magyar válogatott Szatmáry András 7 másodperces hátránnyal állt a szakasz előtt, míg Dina Márton (Kometa-Xstra), Valter Attila (CCC) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) lemaradása egyaránt 12 másodperc volt.


 

A sérülésből lábadozó Fetter Erik 10-15 versenyző vetélkedését jósolta, közéjük sorolva a tavaly második Dina Mártont és a legutóbb harmadik Valter Attilát, akik ugyancsak 10-12 esélyest soroltak fel előzesen az etap és a verseny megnyerésére.



Sok néző beöltözve, jelmezben vagy zászlóval várta a mezőny elhaladását, kivonult a bükkszentkereszti tűzoltóság, míg Felsőtárkányban egy kézzel írt molinón az építőiparba invitálták a kerékpárosokat.

Már a rajt után, a Hollóstetőig vezető emelkedőn voltak szökési kísérletek, utána ketten tekertek el a mezőnytől, míg Mátraházánál az emelkedőn egy bringás haladt az élen, akihez a lejtmenetben hárman zárkóztak fel. Az élcsoport a záró emelkedő megkezdésekor 40 másodperc fórral rendelkezett, 12 kilométerrel a cél előtt fogta be őket a mezőny a sárga trikós vezetésével.

Ezt követően a komoly tempót diktáló Jumbo-Visma állt az élre, az út szélén összegyűlt tömeg pedig lelkesen üdvözölte a felfelé tekerő kerékpárosokat.

A 8,7 százalékos átlagmeredekségű utolsó három kilométer alatt 248 méter szintkülönbséget dolgoztak le, előzetesen Valter úgy kalkulált, hogy várhatóan ezen a részen dől el a viadal.

Mátraházán a CCC szakította szét a sort, sorra jöttek a támadási kísérletek, Damien Howson eltekert a többiektől, a 9 fős üldözősorban pdig ott jött Valter.

A hegyet tökéletesen ismerő 22 éves magyar sportoló 800 méternél meglódult, befogta az erejével elkészült ausztrált, és magabiztos előnnyel megnyerte a szakaszt és az összetettet is.

Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar bringás a Tour de Hongrie-t.

41. Tour de Hongrie

5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (188 km):

1. Valter Attila (magyar, CCC Team) 4:35:15
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 15 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 17 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) azonos idővel
24. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:41 p h.
28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 1:47 p h.
38. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 3:12 p h.
42. Palumby Zsombor (magyar válogatott) 4:45 p h.
49. Szatmáry András (magyar válogattot) 6:20 p h.
55. Peák Barnabás (magyar, Mitchelton-Scott) 9:44 p h.
57. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.
67. Szentpéteri András (magyar, Team Novák) a. i.
68. Pelikán János (magyar, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
94. Karl Ádám (magyar válogatott) 18:13 p h.

Az összetett végeredmény:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 18:45:55
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 12 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 16 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 25 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 26 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) 27 mp h.
21. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:51 p h.
33. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 3:22 p h.
35. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 4:05 p h.
42. Szatmáry András (magyar válogattot) 6:25 p h.
66. Palumby Zsombor (magyar válogatott) 15:31 p h.
81. Karl Ádám (magyar válogatott) 20:56 p h.
84. Orosz Gergő (magyar válogatott) 23:08 p h.
86. Pelikán János (magyar, Androni Giocattoli-Sidermec) 23:09 p h.
87. Szentpéteri András (magyar, Team Novák) 23:10 p h.
93. Peák Barnabás (magyar, Mitchelton-Scott) 26:33 p h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 90 pont
2. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 73
3. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) 59

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 21 pont
2. David Lozano (Team Novo Nordisk) 21
3. Roland Thalmann (svájci, Vorarlberg Santic) 18

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team)

A csapatversenyben:
1. Jumbo-Visma (holland)
 

Borítókép: MTI

Videók