Fetter Erik minden idők legjobb magyar eredményét érte el az Eb-n

A magyar kerekesnek nem sok kellett volna a dobogóhoz.


Fetter Erik negyedik helyen ért célba szombaton az U23-as férfi mezőnyversenyben a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal honlapja alapján a győztes belga Thibau Nyssellel azonos időeredménnyel ért be negyedikként a 21 éves Fetter. A 133,6 kilométeres távot 67 bringás fejezte be, a másik magyar induló, Karl Ádám nem ért célba.
Fetter klubcsapata, az EOLO-Kometa sajtósának felidézte: a nagy nemzetekkel szemben ő egyedül volt a hajrában, a két-két belga és olasz rivális igyekezett őt kijátszani.





"Nagyjából nyolcszáz méterre a céltól döntöttem úgy, hogy támadok. Volt is egy jó lehetőség, amivel sikeresen éltem, és onnantól a célig végig elöl mentem, de sajnos az utolsó macskaköves kanyarban belül beszúrt az olasz meg a spanyol, úgyhogy itt elég sok sebességet vesztettem a sprinthez, és már nem tudtam visszagyorsulni, nem tudtam őket megelőzni, így végül negyedik lettem" - mondta.

Fetter remek formában érkezett a kontinensviadalra, augusztus 20-án a Tour du Limousin négynapos francia viadal zárószakaszát nyerte meg. Az Eb-n csütörtökön 21. lett az U23-asok időfutamában. A mezőnyversenyben elért negyedik helye a második kiváló magyar eredmény az U23-as korosztályban: egy nappal korábban Vas Kata Blanka nyert ezüstérmet a mezőnyversenyben.

Borítókép: Facebook.com/Bringasport

Videók